Számos tanúja volt hétfő este a karcagi Vajda utcában zajló véres eseményeknek. Volt aki egy lapáttal próbálta menteni a fiatal nőt.

— A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az évek óta külön élő szülők a 14 éves közös gyermekük kérésére töltötték együtt a karácsonyi ünnepeket, amely tragédiával végződött — nyilatkozta lapunknak Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

—  Tanúvallomások szerint a férfi az elmúlt napokban többször is zavartan és agresszívan viselkedett feleségével és fiával egyaránt. Karácsony másnapján a fiú az egyik hozzájuk érkező rokonnak elmondta, hogy az apja miket csinál és hogy emiatt félnek. A nő rögtön hívta a rendőrséget, azonban a segítségkérés későinek bizonyult. A 30 éves karcagi férfi több késszúrással megölte volt élettársát lakásukban, aki belehalt sérüléseibe. Mire a helyszínre érkező rendőrök bejutottak az épületbe a férfi magával is végzett — tette hozzá Szabó Zita.

A Vajda utcai ház előtt tegnap, ottjártunkkor is mécsesek égtek a kapu előtt, emlékeztetve a hétfőn történt tragédiára. A meggyilkolt fiatal nőt a szomszédai nagyon szerették, jóravaló teremtésnek tartották, aki nagyon szépen nevelte 14 éves kisfiát. Nem értik, miért fogadta vissza pár napja évek óta külön élő férjét.

— Épp fát vágtam hátul az udvarban, amikor kiabáltak az utcán, hogy megszúrta a Livit az ura — mondta a közelben lakó  Kálmán.
Lívia közvetlen szomszédja Éva, a lány unokasógornője volt.
— Mi is arra jöttünk ki, hogy a rendőrségi kocsi itt áll. Liviék évek óta nem éltek együtt, három napja jött vissza a férfi hozzá. Nem lehet ezt a tragédiát feldolgozni.

— Ismertem Liviát, ő volt a legjobb barátnőm — mondja zaklatottan Tyukodi Éva. — Nem tudom mi történt, csak annyit, hogy megszúrta a feleségét, majd megszúrta magát is. A kisgyerek sokkot kapott, ordítva szaladt felém, hogy anyut megölték.

SZOLJON.hu