Előadói estekkel, vers- és prózamondó versenyekkel, valamint egy különleges könyvbemutatóval ünneplik a költészet napját Jász-Nagykun-Szolnok megye művelődési intézményeiben.

Április 10-én, a költészet napja előestéjén Hobo lép fel Szolnokon az Ifjúsági Házban; Földes László Hármasoltár című előadói estjén József Attila, Viszockij és Jim Morrison megzenésített versei hangzanak el.

Ugyancsak e napon a Németh Ferenc és Popovics György alkotta duó műsorát élvezhetik az irodalomkedvelők Jászberényben a Lehel Film-Színházban, a programban Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, József Attila és Juhász Ferenc versei mellett kortárs költők műveit adják elő megzenésített formában.

Április 11-én Tiszafüreden a Kovács Pál Művelődési Központban vers- és prózamondó versenyt rendeznek diákoknak; a selejtezőkben öt kategóriában közel száz fiatal állt a pódiumra, közülük harminchatan jutottak döntőbe, az ő produkcióikat láthatja és hallhatja a közönség. Kisújszálláson, az Arany János Városi Könyvtárban a város hat óvodájába járó kicsinyeknek rendeznek szavalóversenyt az életkoruknak megfelelő művekből.

Április 12-én Karcagon, a Csokonai Könyvtárban Ötvös László “Melius Juhász Péter három bibliafordítsának néprajzi, közéleti hatásai” című könyvét mutatják be. A rendezvény előtt az intézményben közös ünneplésre várják a versbarátokat, ahol a résztvevők felolvashatják, előadhatják kedvenc költeményeiket.

MTI