A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem köti diktátumokhoz a hitel folyósítását, hanem a gazdasági szerkezet korszerűsítését várja el – mondta a Költségvetési Tanács elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.

 

Kovács Árpád tudomása szerint az IMF 2,5 százalékos kamattal ad hitelt, és ez 4 százalékponttal alacsonyabb a piaci kamatnál; ez az előny jelenik meg Magyarország oldalán, ha megköti a hitelszerződést.

Miután az IMF “áll jót” helyettünk a neki kölcsönzőknél, ezért cserébe lehetnek elvárásai – mondta az elnök.

Kovács Árpád beszélt arról is, hogy a parlament tovább nyitotta a Költségvetési Tanács véleményformálási jogát a mindenkori állami költségvetéssel kapcsolatban, továbbá törvény mondja ki: a testület használhatja az MNB és az ÁSZ infrastruktúráját tudományos igényű elemzésekhez.

A jövő évi költségvetés sarokszámainak korai elfogadásáról azt mondta: a világ annyira gyorsan változik, hogy fél évvel korábban nem láthatók az újabb követelmények.

MTI