Ahogy ígérte a szocialisták szandaszőlősi képviselőjelöltje, Petrovai Zoltán, bejárta a városrészt, hogy a formálódó választási programjához muníciót gyűjtsön. Elkísérte őt párttársa, Iváncsik Imre országgyűlési képviselő. A rögtönzött sajtótájékoztatóra eljött az egyik kereskedelmi rádió munkatársa is, némi késéssel.  Így lett két újságíró az eseményen, legalábbis részben. De akkorra a meghirdetett sajtótájékoztatót lefújták, hiszen a szocialisták kicsiny választási kommandója már a harmadik helyszínre készült. Petrovai néhány perces interjút adott a rádiósnak, utána kettesben leültünk a Tóth Árpád utcai buszmegálló padjára.

 Petrovai képviselőjelölt röviden vázolta, hogy mit tapasztaltak a városrész északi fertályán tett séta alkalmával. Az emberek elégedetlenek a kormánnyal – summázta az eredményt, amiből arra következtettem, hogy nyilván ellenzéki gondolkodásúak álltak szóba a politikai séta résztvevőivel. Meg hogy mintha fordult volna a kocka az MSzP javára a Fidesz ellenében, vélte a jelölt. Fölvetettem, hogy másról nem volt itt szó, éppen a Tóth Árpád úti buszfordulóban üldögélve? Nemrég ide csak gumicsizmában jöhettek be a környékbeliek, akkora volt a sár, ha esett.  Látják az emberek Szandaszőlős fejlődését – így a képviselőjelölt -, de azt is látják, hogy azt a temérdek pénzt, amit ide költöttek, nem arra fordították, amiket ők fontosabbnak tartottak volna.

És ez hihető is, hiszen nyilván nem mindenkinek tetszik Szandaszőlősön a temérdek pénzből fölújított közösségi központ, azaz a művelődési ház és könyvtár, a folyamatosan gyarapodó-csinosodó iskola, a sokak számára takaros főtér, a most átadott református gyülekezeti ház, a rendbe hozott utcák. Akinek még sáros az utcája, nyilván csöppet irigykedik. Kinek a pap, kinek a papné. Egészséges férfiembernek persze a papné. (Eközben két férfiú komoly vitába elegyedett egymással, mindketten a találkozóra érkeztek. De nem egy irányból. Egyikük erősen szapulta az Orbán-kormányt, másikuk védte annak intézkedéseit. De nem mentek ölre, nem anyáztak. Csak vitatkoztak.) Komoly kifogás volt, hogy a Krúdy utcában csak az egyik oldalon épült járda – említett egy lehetséges választási programpontot Petrovai jelölt. Mondom neki, talán mert szűk az az utca. De ezt kifogásolták – szögezte le a szocialista jelölt. Hozzátette, hogy pártjának van jobbítási terve Szandaszőlős tekintetében, most azt finomítják a helyszíni adatgyűjtéssel. És mert magunkra maradtunk közben, elfuvaroztam Petrovai urat a Kiss János utca sarkára, bejárásuk harmadik helyszínére, ahová a többiek már átautóztak. A jelölt köszönte szépen. Azóta is azon gondolkodom, hogy a Krúdy utcában bal vagy jobb oldalon épült az a járda? Balos vagy jobbos? Rájöttem. Az a kérdés, honnan nézzük. De hogy járda van ott, ahol korábban még út se nagyon, az biztos.

SHARE