Szombaton egy 71 éves olasz férfi társaival együtt vadászaton vett részt Kengyel külterületén. Egy bokor takarása miatt nem észlelte a mögötte lévő hajtót, és leadott lövésével megsebesítette a 16 éves helybéli fiút. Szerencsére a fiatal 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett az eset kapcsán.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást az ügyben. Az olasz állampolgárt őrizetbe vették, a vadászat során használt sörétes puskát lefoglalták.

*

Tegnap Jászalsószentgyörgy külterületén fatolvajok jelentek meg délelőtt. Az ismeretlen személyek a Csíkos erdőben lévő kocsányos tölgyek közül mintegy 150.000 forint értékű fát kivágtak, ám ellopni már nem tudták, mert az arra járőröző rendőrök megzavarták őket. A két elkövető a helyszínről elmenekült, még a két motoros fűrészüket is hátrahagyták.

*

Közel 160.000 forint kár ért egy ludányházi lakost szombaton, mert Jászladányban egy általa ismeretlen személytől 600 liter gázolajat vásárolt. Később derült ki, hogy a három hordóban  csupán víz és némi gázolaj  keveréke volt.

*

Vasárnap hajnalban a helybéli rendőrök rutin ellenőrzést tartottak Törökszentmiklóson, ennek során megállítottak egy személygépkocsit. Az alkoholszonda a vezetőnél ittasságot állapított meg, ezért a 32 éves férfit előállították, vezetői engedélyét pedig azonnal elvették.

*

A Mindenszentek és Halottak napi megemlékezések kapcsán biztosított fokozott rendőri jelenlét elérte célját, szerencsére nem érkezett bejelentés a rendőrségre temetők környéki gépkocsi feltörésekről, virág- és temetői lopásokról.