Lopásról érkezett bejelentés a rendőrségre tegnap délelőtt Szolnokon. A járőrök azonnal a helyszínre vonultak, és a Vörösmarty úti ház udvarán igazoltattak három személyt, akik kerítésbontással jutottak be, majd az alsó épület ajtaját befeszítve onnan mosógépet és edényeket próbáltak meg ellopni, amikor a rendőrök ebben megzavarták őket. A 14, 24 és 39 éves tolvajokat előállították a kapitányságra, a rajtaütéssel pedig a sértett több mint 100.000 forintos kára megtérült.

*

Rendzavarás miatt vettek őrizetbe tegnap egy törökszentmiklósi lakost. A 22 éves férfi a késő esti órákban lakásán egyik rokonával kiabált, verekedést provokált. A két férfi dulakodni kezdett. Bár az ott tartózkodóknak egy rövid időre sikerült szétválasztani a feleket, a magáról megfeledkezett fiatalember a kiérkező járőrök előtt is folytatta cselekményét, ezért előállították a kapitányságra.

*

Két tiszaburai lakos tegnap délelőtt Kisköre külterületén, a Tisza partján lévő erdőből közel hatvan kilónyi kőrisfát vágott ki. Zsákmányukat csónakba rakták és áteveztek a túlsó partra, ahol egyenesen a rendőrök „karjaiba futottak”. A rendőrök előállították a két fiatal férfit,  akiket elszámoltatásukat követően szabálysértési őrizetbe vettek. Az eljárást a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság folytatja le ellenük.

*
Egy jászladányi lakos november 5-én délelőtt traktorral közlekedett a településen. Egy kanyarban azonban a mezőgazdasági jármű az útról lesodródott, a vezető elveszetett uralmát felette, és az úttest jobb oldalára áthajtva egy épületnek ütközve állt meg. A rendőrség a helyszínen megállapította, hogy a jármű vezetője ittas állapotban volt. A balesetben megsérült sofőrt mentővel szállították kórházba.