A Vörösmező úton plakátokat lenget a szél, rajtuk Petrovay Zoltán képe és a jelmondat: Adjunk intőt a Fidesznek. Az MSzP helyi jelöltje választási gyűlésre hívta a városrész, Szandaszőlős lakóit a művelődési házba. És jöttek is szép számmal. Mire a jeles vendégek megérkeztek, már teltház volt, a pótszékeken is ültek a hívek. Nagyágyú is érkezett: Mesterházi Attila, a szocialista párt elnöke, parlamenti frakciójának vezetője. Ott volt Iváncsik Imre, egykori többszörös államtitkár, országgyűlési képviselő, az MSzP megyei és Csák László, a párt városi elnöke. Látszott, hogy a baloldali párt komolyan veszi az időközi választást.

Tévhit, hogy a Fidesz leválthatatlan – utalt Iváncsik néhány időközi helyhatósági választás megnyerésére. Mint mondta: a jelenlegi városvezetés Szolnokon azzal dicsekszik, hogy Szandaszőlősön minden fejlesztés a nevükhöz köthető, pedig nem. A főtér kialakítására például még a szocialista városvezetés pályázott. Hat esztendőnek előtte. Több példa már nem soroltatott föl. Azt viszont megjegyezte a képviselő, hogy december második vasárnapján nagyobb a tét, mint egy egyszerű helyhatósági választás egy választókörzetben: üzenet a kormánynak, hogy elégedetlenek  az emberek. Az üzenet érdemes tolmácsolója Petrovay Zoltán képviselő-jelölt, aki megosztotta azt a gondolatát, hogy nem íróasztalnál kell egy választási programot kidolgozni, hanem az emberek között járva. És ő, ők ezt tette-tették. Túl sokat a gondokkal nem foglalkozott, de említette, hogy a Kiss János út rossz állapotú és járda is kéne oda, meg hogy nem túl jó a buszközlekedés, zsúfolt a Tisza-híd és a Vörösmező út végére nagyon kéne a forgalmat biztonságossá tévő körforgalom. Igaz. Mióta is?

És ezután jött Mesterházy Attila, akit korábbi bevonulásakor nagy taps köszöntött. A hívek lufikat szorongattak, egyen táblákat tartottak az ölükben, ezeknek nyilván majd később lesz szerepük – gondolta a krónikás. De nem volt. Akadt ugyan afféle hangulatfelelős, a színpad bal oldalán álldogált végig a gyűlés alatt és olykor lendületesen integetett a két karjával alulról fölfelé. Valószínűleg azonban kiesett a táblát és lufit szorongató hívek látóteréből, vagy nem értették a jelzést, mert szinte egyikük sem emelte föl a neki jutott táblát, léggömböt. Valahogy nem jött be az amerikai stílus. Szandaszőlős nem Pennsylvania, ez nyilvánvaló.

És ezt a pártelnök sem rejtette véka alá. Idézte, hogy tíz évvel ezelőtt a Fidesz háromszáz forintos benzinnel riogatott, most mindenki elégedett volna, ha annyi lenne. Nő a rezsi, az ország rosszabbul él, mint négy éve – parafrazálta politikai ellenfelei korábbi választási mondatát. Nincs gazdasági növekedés, de van bankadó, ami nagy hazugság. Egy percig se’ higgyék, hogy a bankokat sújtja. Önök fizetik azt meg, talán meg is kapták az értesítést róla – hordozta végig a tekintetét a közönségen, pillantásaiból jutott az álldogálóknak is. Nincsenek új munkahelyek, sőt tűnnek el szép számmal, igazságtalan az egykulcsos adó, mert amit a szegényektől elvesz, azt a gazdagoknak adja oda – állította Mesterházy és a hívek bólogattak, nem is volt szükségük az állítás igazolására. Az is nagyon tetszett sokaknak, amikor a pártelnök szolnoki jeleseket emlegetett – Nyerges Zsolt vállalkozó és államtitkárok és helyettes-államtitkárok – mondván, hogy a városon nem látszik lobbi-erejük. Itt van mindjárt a négyes út, maga tapasztalta az országot fáradhatatlanul keresztül-kasul járó politikus, mennyire nehéz azon Budapestről Szolnokra lejutni. Csak a pillanatnyi indiszponáltság lehetett az oka, hogy kiment a fejéből egykori párttársa, Gyurcsány Ferenc, aki nem egyszer ígérte meg évekkel ezelőtt: autópálya lesz a neves útból, de izibe. Erősen tág népies időhatározó ez az izibe. Nyolc év szocialista kormányzás alatt nem jutottunk el izibéig. De hagyjuk is az időt, gondoljunk inkább a félelemre, amiben az ország él a szocialista vezető szerint. Félmillió éhező gyermek, másfél millió alig fűtött lakás, másfél millió asztal, amire alig kerül hús, négymillió nagyon nehezen élő – csak úgy dőltek a számok a szörnyülködő hívek elé. Már aggódtam, hogy nagyobb lesz a baj, mint ahányan vagyunk. De megállt itt a politikai matematika. Sőt! Az bizonyos, hogy egyetlen éhező gyermek sem lesz, ha nyer a szocialista párt. Nem azonnal változik majd minden jóra, de lassan igen. Akkor. És hirtelen megint Szandaszőlősre értünk (ha nehezen is, tudjuk, négyes út…). Az első az itt élők ügye – tért vissza a valóságba Mesterházy Attila -, nem a szocialista párt a fontos, hanem a helyi program, persze a mi elveink mentén fölépítve – értelmezte újra a szocialista demokráciát a pártvezető. És hát mindenki menjen el szavazni, nem kérdés, kire.

A végén nagy taps. A tömeg hazaindult. A művelődési ház székein dologtalanul hevertek a piros műanyag táblák, rajtuk a fölirat: MSZP. Új feladatra vártak. Meg hogy összegyűjtse azokat valaki.

A krónikás már nem azon gondolkodik, hogy vajon miért emlegette „rászervezésnek” Iváncsik Imre a gyertyagyújtást a szandaszőlősi főtéren. Mert hogy a gyűléssel egy időben kicsik és nagyok aranyos szereplésével gyújtották meg az első adventi gyertyát, szinte a művelődési házzal szemben gyerekek és felnőttek. Elég csak belenézni a ház még szeptemberben kiadott programjába. Ott áll feketén fehéren, hogy december elsején gyújtják meg az első adventi gyertyát a szandaiak. Tényleg rászerveztek.

SHARE