Indóház
A “Leipziger Illustrierte Zeitung” egyik 1851-es számában közölt kép a szolnoki Indóházról és környékéről

Szolnok 1847. szeptember 1-én díszbe öltözött és ünnepelt. Ember tömegek özönlötték el az utcákat, öregek és fiatalok, bankárok, kereskedők, iparosok, szegény parasztok boldogan és dalolva együtt meneteltek ugyanabba az irányba a csodás késő nyári napsütésben, zászlókkal, virágokkal, díszszázaddal és a lelkekben egy új élet reményével. A meggazdagodás, fejlődés, növekedés ígéretével, bizakodva, hiszen az új lehetőségek új jövőt teremtenek. Azon a régi napon egy ritmusra dobbant a szolnoki emberek szíve. Ezen a napon nyílt meg a Pest – Szolnok vasútvonal.

A 19. században a vasút nem csupán teherszállító és közlekedési eszköz. A gőzmozdony és a vasút az ipari forradalom jelképe, egy ország gazdasági fejlettségének fokmérője is egyben, így nem csoda, hogy városunk szinte valamennyi lakosa nagy érdeklődéssel és lelkesen várta a megnyitó ünnepséget. Az után a derűs szeptemberi nap után az ország második gőzüzemű vasútvonala (az elsőt Pest és Vác között 1846-ban adták át), ez a 99,1 km-es sínpár volt hivatott Szolnokot egy szebb jövőbe fuvarozni. Sínpár, igen, hiszen akkor még csak egyvágányos vonalak voltak, többvágányos állomás ekkoriban nem is épült, csak Pesten, Cegléden és Szolnokon. Ez az épület, a Wilhelm Paul Eduard Sprenger által tervezett, és Zitterbarth Mátyás által kivitelezett, klasszicista stílusú indóház máig látható (az Indóház úton) és Magyarország egyik legrégebbi vasúti műemléke.

A fellobogózott, virágokkal díszített épületek körül egész tömeg szolnoki ember várakozott, de a vendégek között ott volt a környék valamennyi előkelősége, az Alföld városainak küldöttsége  és természetesen Szolnok elöljárói is. A peronon zajló esemény, a vasútvonal átadása önmagában is jelentős volt, de a megnyitó színvonalát tovább emelte, hogy a várva várt első vonaton utazott István főherceg, az ország új nádora is.

Pestről „16 kocsiban indult meg a menet […] az öszszes közönség rivalgó éljenzései közt reggeli 8 ¼ órakor” és „leszámítván az egyes álomásokoni múlatást […] a vonalt 2 óra ’s 37 percz alatt haladta meg”, így a szolnoki kíváncsiskodók kevéssel délelőtt 11 után már hallották a távoli vonat füttyöt, melyet keréknyikorgás hangja követett, majd hamarosan megjelent maga a szerelvény is és diadalmasan berobogott Szolnokra az első vonat.

Történelmi pillanat, bár némi keserűség is vegyült a nagy boldogságba. A vagonból kiszálló István főherceg ugyanis nem volt hajlandó meghallgatni Bécsy János tanácsnok ünnepi beszédét. Ez az elutasítás oly mértékben bántotta a szolnoki küldöttséget, hogy később jegyzőkönyve is vették a városi tanácsban, a helyi sajtó pedig még évekkel később is felemlegette a sértést. De nem csak őket mellőzte az új nádor. Szolnok városa korábban felkérte Kossuth Lajost, az Országos Ipar Egyesület elnökét egy ünnepi felszólalásra, csakhogy alig fogott bele a minden bizonnyal méltó szónoklatba, István főherceg felháborodott kiáltása félbeszakította: „Ki mer itt beszélni az én engedélyem nélkül?”. De hiába a nádor ellenkezése, a szolnoki küldöttség sápadt szörnyülködése, a vendégek pisszegése, Kossuth rendületlenül beszélt tovább, míg végül a mozdonyvezető leleményességének köszönhetően „a gőzmozdony nyikorogtatása és fütyültetése” végleg beléfojtotta a szót. Kossuth soha nem feledte el ezt a megalázó esetet, néhány évtizeddel később így ír egy levelében: „Szolnokra nem gondolok szivesen vissza. Nagyon megbántottak ott. A legnagyobb örömükben kaptam Szolnokon sulyos lelki sebet.”


Indóház_ma

De az ünnepséget a városi üdvözlőbeszéd elmaradása és Kossuth szónoklatának szomorú esete sem tudta hosszasan beárnyékolni. A jelenlévő méltóságokat pompás ebéddel és egy ezredi zenekarral várták az erre az alkalomra átalakított és feldíszített vasútikocsi-csarnokban, ahol a „hangulat a legvidámabb volt ’s a’ barátság, egyesség és kéj pohara hangosan csengett”.

Így került be Szolnok az ország gazdasági vérkeringésébe 1847. szeptember 1-én, a Pest – Szolnok vasútvonal ünnepélyes átadásakor.

HG

 

Felhasznált irodalom:

Bagi Gábor: A szolnoki vasút hiteles története, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Budapest 2010.

Szabó Barna: Ismeretlen Szolnok, Sarkadi István Könyvnyomdája, Szolnok 1941.