Van egy épület a mai Kossuth téren, ami meghatározó „alakja” Szolnoknak. Valaha a kártya, a kávé és a pezsgő otthona volt, ma a Damjanich János Múzeum működik benne. Egy épület, mely a múltban történelmi események színtere volt, mára annak megőrzőjévé vált.

nkss

A 19. század utolsó harmadában Szolnok már megyeszékhely ugyan, de sok szempontból még falusias, így a szórakozási lehetőségek is kimerültek néhány kiskocsmában, egy-két nívótlan szállodában, ahol alkalomadtán a városba érkezett vándorszínészek adták elő a kor népszerű darabjait. Aztán 1860-ban Obermayer Lajos megtervezte és felépíttette Szolnok harmadik emeletes épületét a fő téren, az akkori piactér mellett. A késő-klasszicista stílusú bérházat eleinte elsősorban katonatisztek lakták, majd jött az új tulajdonos, Hubay Ferenc, aki rájött, van ennél jövedelmezőbb módja is a hasznosításnak, mivel a század vége felé már nem elégíti ki Szolnok polgárosodó lakosságát a csekély számú, nem túl színvonalas szórakozási lehetőség. „[…] így alakult szállodává és kávéházzá a Hubay-féle „Magyar Király” épület. Ez lett azután az úri osztály egyedüli szórakozó helye, idejártak a város és megye tisztviselői éppen úgy, mint a nekilendülő ipar és kereskedelem helyi reprezentánsai.”

Ez lett a fejlődő Szolnok első valódi szállodája és kávézója. Maga a kávéházi élet is ekkortól kezd térhódításba, ekkortól számottevő, és néhány év leforgása alatt hatalmas, lelkes táborra tesz szert. A kártyázás is innen és ez idő tájt terjed el, a század fordulóra sorra nyíltak meg a játékra alkalmas, sőt arra alapozó kávéházak, hiszen ekkoriban ez volt a legjobb üzlet. A Magyar Király jelentőségét talán ez a 20. század eleji visszaemlékezés foglalja össze legszebben:
„Itt szokták meg a szolnokiak a feketekávét, itt tanulták meg a tivoli játékot, itt hallatszott ki először a kártya szobák zöld függönyein keresztül a titokzatos szerb kommandó a „nasi-vasi”, itt fordult le szélütötten kártyázás közben a kártya első szolnoki halottja és itt szervíroztak tengeri rákot francia pezsgővel az első híres szolnoki operett-primadonnának, Sziklay Kornéliának. Itt, a „Magyar Király” márvány asztalánál született meg a Kaszinó eszméje …”

Ide járni divat lett, itt kávézott mindenki, aki egy kicsit is adott magára. August von Pettenkofen, a neves osztrák festő 1851 és 1881 között szinte minden évben Szolnokon töltött néhány hónapot (itteni tevékenysége alapozta meg a későbbi Szolnoki Művésztelep létrejöttét), és a Művészet című lap szerint néha a Magyar Királyban sakkozott Deák-Ébner Lajossal. A beszámoló alapján, ha az osztrák festőművész úgy érezte vesztésre áll a játszmában, „gyakran megcselekedte azon elemi sakk-szabályokba ütköző rendellenességet” hogy kezével sepert végig a táblán, így vetve véget önkényesen a további küzdelmeknek.

Persze egy elegáns helyen is előfordulnak olyan esetek, melyeken jogos önérzettel háborodnak fel a lakosok, ahogy azt egy 1882-es feljegyzésben is olvashatjuk. A helyi lap egyik májusi megbotránkozva adta hírül, miszerint a trágyát előző nap délelőtt szekéren hordták ki az épületből, s felveti a kérdést: a rendőrség miért nem tiltja be „ez undort gerjesztő anyagnak nappali hordatását, mely a léget megfertőzi, és a járókelőkben undort gerjeszt”? A cikk írójának véleménye szerint azt a trágyát éjjel is lehetne hordani…
Az ilyen momentumok ellenére (vagy éppen ezekkel együtt), az épület, benne a szállóval és a kávéházzal valóban meghatározó „alakja” volt a régi Szolnoknak. Mert a 19. század utolsó harmadában a Magyar Király Szállóban bizony történelmet írtak.

Felhasznált irodalom:
Múlt-túra, Szolnoki Sétakönyv, összeállította: Pató Mária, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szolnok, 2012.
Szolnok (Fejezetek a város múltjából), szerk.: Vidor Győző, Roth Dezső Könyvnyomdája, Szolnok, 1927.
A képeslapok a Verseghy Ferenc Könyvtár Képeslaptárában találhatók, http://kepeslaptar.vfmk.hu/