A 19. század végén Szolnokon az utcai világítás kimerült majd’ félszáz petróleumlámpásban. Egy 1879-es leírásból tudjuk, hogy ebből harminc a vasúttól a Tisza-hídig, nyolc a Szapáry utcában nyújtott némi világosságot, de volt három-három lámpás a Magyar és Német utcákban, kettő pedig a Táncsics úton is. Esténként lovas ember járta a környéket és egy hosszú bot végén lévő kanóccal gyújtotta meg az apró világítótesteket, azután pirkadatkor ugyanígy eloltogatta azokat. Rangosabb házaknál gyertya égett, másutt olaj- és faggyúmécseseket használtak. Ha a szolnoki lakosnak halaszthatatlan dolga akadt éjjel, kis kézilámpással, gyertya-fénnyel igyekezett elűzni a sötétséget az árkokon és sáron keresztülívelő deszkapallók környékéről. Nem volt ezzel különösebb probléma, mindig is így ment, a közhangulat egyébként is azt tartotta: tisztességes ember napnyugtakor hazatér. A többi meg…

Scheftsik gőzmalom

A villany először 1895-ben gyúlt fel Szolnokon, egészen pontosan az ekkor felépített Nemzeti Szállóban és annak főbejárata előtt. A pompás épület 40 lóerős saját gőzkazánjának köszönhetően a fényűzően berendezett szobák mindegyikét villany világította be, a városi lakosság legnagyobb csodálatára, akik nem csak az ablakokon átszűrődő mesés világosságot nézegethették. Egy korabeli lap tanulsága szerint, amikor sötétedés után kigyúl az utcafronton lévő két lámpatest „megvilágítják vonzó fényükkel az egész Szapáry-utczát és most télen nem rovarokat, hanem a köznép naiv egyedeit csalják oda, kik százával állnak kordont a nagy hidegben és nem restellik órákig bámulni az intenzív és mégis szolid fénynek e kifogyhatatlan forrását”. Ma már talán mulatságosnak tűnik ez az odaadó áhítat, de a villanyvilágítás ekkor valódi újdonságnak számított, hiszen közvilágításra villanyáramot használni csak 1898-ban kezdtek. Szolnok városa élen járt ezen a téren, megelőzve Szegedet, illetve Debrecent is!

Ezt követően ugyanis a Nemzeti Szálló példája, valamint Szijjártó Miklós, az állami gimnázium fizika tanárának tanulmánya a villamos energia használhatóságáról megsürgeti a városi közvilágítás kiépítését, így Scheftsik István malomtulajdonos hamarosan megbízást kap a képviselő-testülettől Szolnok villamosítására. A Tisza-parton (a mai Tisza Szálló területének környékén) álló valamikori gőzmalom gépeire épített dinamók kezdetben 4 ívlámpát, valamint 200 izzólámpát működtettek, és 1896-tól tíz éven át biztosították Szolnok utcai fényeit.

HG

Kaposvári Gyula: Petróleumlámpáktól a neonfényig, Néplap X. évfolyam, 174. szám, 1959. július 26.

Múlt-túra, Szolnoki Sétakönyv, összeállította: Pató Mária, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szolnok, 2012.

Szabó László: Szolnok város művelődéstörténete 1075-1990. Szolnok, 1998.

A képek a Verseghy Ferenc Könyvtár Képeslaptárában találhatók: http://kepeslaptar.vfmk.hu/

SHARE