A gazdasági bizottság alelnöke Puskás Imre, a KSH legfrissebb adataira hivatkozva kifejtette, hogy az unió tagállamaival összevetve hazánk a negyedik legjobb teljesítményt tudja felmutatni. Hozzátette, a V4-ek közül Magyarország nyújtotta a legjobb teljesítményt.

Puskás Imre szerint tavaly a magyar gazdaság valamennyi ágazata jobban teljesített, mint az egy évvel korábbi időszakban. Folyamatos növekedésben van a mezőgazdaság, az építő- és feldolgozóipar – jegyezte meg.

A kiskereskedelmi forgalom és a belső fogyasztás tekintetében is nagyon kedvező változások zajlanak, ami egyenes összefüggésben van a kormány intézkedéseivel.

Ezzel összefüggésben megemlítette a pedagógus életpályamodellt, az egészségügyi dolgozók béremelését, a nyugdíjak reálértékének növekedését, az alacsony inflációt és a rezsicsökkentést. Hangsúlyozta: több pénz marad a családoknál, amiből többet tudnak költeni.

„Joggal mondhatjuk, hogy 2014 a gazdaságfejlesztés éve lesz” – szögezte le. Ennek kapcsán utalt az európai uniós forrásokra is, megjegyezve, hogy a következő hétéves fejlesztési ciklusban hazánk 10.500 milliárd forintot hívhat le. Kiemelte: Magyarország jól halad az előkészületekkel, hazánk hamarosan megkötheti a partnerségi megállapodást az Európai Bizottsággal. Megjegyezte, hogy az összeg 60 százalékát gazdaságfejlesztésre kívánják fordítani.

A gazdasági bizottság alelnöke összegzésében úgy fogalmazott: a nemzetközi visszajelzésekből megállapítható, hogy hazánk jó úton jár, ugyanis az unió előrejelzése szerint Magyarország gazdasági növekedése 2014-ben 2,1 százalék lesz.