Befejeződött a több mint nettó 600 millió forintos ivóvízminőség-javító projekt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon, Kenderesen és Bánhalmán, az Európai Unió és a magyar állam által száz százalékban támogatott beruházásnak köszönhetően összesen 30 ezer ember jut egészségesebb ivóvízhez – közölte a földművelésügyi miniszter a csütörtöki projektzáró rendezvényen Karcagon.

Fazekas Sándor elmondta: az Új Széchenyi Terv keretében elnyert támogatás több mint 490 millió forint, a különbözetet az önerőalapból finanszírozza a Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás.

Hozzátette: Karcagon több mint nettó 376 millió, Kenderesen mintegy 152 millió, Bánhalmán több mint 73 millió forint összeget fordítottak fejlesztésre a támogatásból.

Hasonló fejlesztéseket az önkormányzatok önerőből képtelenek lennének vállalni, ez a beruházás megmutatta, hogy összefogással milyen szép eredményeket lehet elérni – jegyezte meg a miniszter.

Fazekas Sándor hangsúlyozta: Magyarországon eddig mintegy 70 ezer uniós projekt részesült támogatásban és csaknem 9400 milliárd forintot tesznek ki a megvalósult és folyamatban levő beruházások. Kitért arra, hogy a legsikeresebbek a gazdaságfejlesztési, a környezet- és energiafejlesztési, a regionális valamint a közlekedési operatív programok.

A már befejezett beruházásokkal több mint 3 millió ember ár- és belvízkár elleni védelme valósult meg illetve 8 millió ember jutott megfelelő minőségű ivóvízhez a környezetvédelmi fejlesztésekkel – emelte ki.

Aláhúzta: a kormány fontosnak tartja, hogy a kisebb településeken is legyenek fejlesztések, huszonegyedik századi, korszerű minőségű szolgáltatások, amelyek népességmegtartó erővel is bírnak, és a települések külső részein élők se maradjanak ki a fejlesztésekből.

Dobos László, Karcag polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: Karcagon fejlesztették a vízkezelési technológiát, Kenderesen és Bánhalmán emellett a meglévő kutat is felújították a vízbázis bővítésével. A fejlesztés eredményeként az uniós határértéknek megfelelővé vált a települések ivóvizének vas-, mangán-, ammónium- és arzéntartalma. Emellett a vízminőség javítása magában foglalta a termelő kutak és a kútfej gépészeti felújítását, a szűrőbetét cseréjét, vízszivattyú beépítését, illetve megépült három kezelőépület és egy aggregátor is.

SHARE