Új hagyomány teremtődött Szolnokon: Szent István napjára hatalmas kenyeret sütnek, amihez a hozzávalókat a történelmi Magyarország területéről hozzák, míg a liszt anyaországi. Négy éve megépítették a város művésztelepén azt a kemencét, amiben ez a jókora cipó ki is süthető.

Az első szelet a tavalyi kenyérből
Az első szelet a tavalyi kenyérből

Az idén rekordot döntenek majd, hiszen pénteken öt pék gyúrja majd annak a burgonyás kenyérnek a tésztáját a sepsiszentgyörgyi Diószegi László vezetésével, ami a háromszáz kilós „cipócskához” szükséges. A liszt az anyaországi földeken termett búzából őrletett ugyan, de a kenyér hozzávalóit – sót, kovászt, pityókát, forrásvizet, élesztőt – a történelmi Magyarország területéről hozzák. Augusztus huszadikán délelőttre ki is sül a hatalmas kenyér, amit megtisztogatás után ökumenikus szertartással megáldanak. Az eseményen, ahogy a Szent István napi ünnepségen is részt vesznek a vajdasági Zenta, a felvidéki Révkomárom, a kárpátaljai Beregszász,  az erdélyi Sepsiszentgyörgy városának vezetői, valamint a Lipót és a lengyelországi Tarnow küldöttei is.

A megtisztogatott és megszentelt kenyeret szekér viszi Szent István napján a Tisza parkba, ahol azután az ünnepség részeként megszegik és szétosztják a jelenlévők között. Az eseményt a városi televízió is közvetíti.