Nagykorúvá cseperedett a mikulás napi ünnep- melyet immár 18. alkalommal rendezett meg a Széchenyi Lakótelepért Szabadidő, Kulturális és Sport Egyesület. Az eseményhez idén is nevüket adták a körzet önkormányzati képviselői.

“Megpróbáljuk átadni a gyerekeknek is azt, hogy nem egy hónapra, hanem egész évre legyen bennük szeretet és próbáljunk szeretetben élni.”- mondta Rehó János önkormányzati képviselő.

A Szent- Györgyi Albert Általános Iskola zsúfolásig telt gyerekekkel. Akik természetesen tisztában voltak azzal, hogy a mikulásnak idén is nagy utat kellett megtennie. Hogy egész pontosan hol is kerekedett fel?

A gyerekeket és szüleiket Aerobik bemutatóval köszöntötték.

“Minden évben 300 hópehely jegyet osztunk ki a városrészben működő intézményekbe- darabonként 50 darabot küldünk ki 6 intézménybe. Úgyhogy az intézmények dönthetik el, hogy kinek adják. Vagy azért, hogy jó tanuló, vagy azért mert rászoruló- nincs kikötés. Az intézmény jogában áll eldönteni.”- mondta Balázsiné Gődér Ágnes.

“Énnekem nagyon szép emlékeim vannak. Én ugye nagyon sokáig hiszek is meg hittem is benne, az egészbe. Nekem nagyon jó élményeim vannak vele kapcsolatban.”- mondta Csíder Róbertné.

A Szolnok Plázában is izgatottan várták szombaton a mikulást. A “nagy mikulás mentőakció” keretében a gyerekek találkozhattak a mikulással, akitől szaloncukrot kaptak és közös fényképet is készíthettek. A Plaza játékos feladatokkal, arcfestéssel és kézműves foglalkozással is készült a gyerekeknek.

„Lehetett puzzlezni, volt 3D torony, meg golyót kellett célbaj juttatni.”- mondta Pomázi Lilla.

„A húgomék próbálgattak játékokat. Végig mentünk a pályákon és szerintem nagyon élvezték.”- tette hozzá Pomázi Kinga.

A bevásárló központban a 12. MikulásGyár szolnoki gyűjtőpontját is megnyitották. A program célja idén is a mélyszegénységben élő családok támogatása karácsony előtt.

„A tartós élelmiszer természetesen elsőbbséget élvez, tehát a liszt, a száraz tészta, a konzervek, az édességek és az étolaj. Elsősorban ezekre van szüksége a rászorulóknak. De szívesen fogad a MikulásGyár használt játékokat, jó állapotban lévő játékokat, könyveket, kisgyermek ruházatot. Ezen kívül tisztálkodási szereket, tisztító szereket, hiszen ezek alapkellékek.”- tájékoztatott Juhász Éva a Vöröskereszt JNSZ Megyei Szervezetének igazgatója.

A MikulásGyár szolnoki adománygyűjtő pontján a Vöröskereszt önkéntesei december 21-ig, mindennap 10 órától 19 óráig várják az adományokat. Akik nem tudják eljuttatni a Plazaba vagy egyik gyűjtőpontra sem a csomagjukat, díjmentesen a Magyar Posta segítségével is elküldhetik a Vöröskereszthez.

SHARE