És még hátra van egy ebben a “szezonban” is – köszöntötte az újságírókat a szolnoki színház sajtótájékoztatóján Balázs Péter direktor. Heltai Jenő Naftalinja lesz ennek a szezonnak az utolsó bemutatója és bár még jócskán van idő hátra a nyári szünetig, az már most is kitetszik, hogy ismét sikeres a teátrum.

– Ahogy eddig, a jövőben is igyekszünk a közönség igényeit és a magunk művészi elképzeléseit közös nevezőre hozni. Nem vagyunk nagy színház, nem tehetjük meg, hogy specializálódunk erre vagy arra a műfajra. Igyekszünk úgy válogatni a darabokat, ahogyan eddig: legyen benne a szó valódi értelmében vett dráma, zenés játék, operett, musical – mondta Balázs Péter.

Fontos tudnia a bérleteseknek, hogy ha megújítanák azt, akkor a legalkalmasabb időpont május 3 és június 30 között mutatkozik, de a nyár végén, augusztus 7-től 22-ig prolongálják a Kossuth téri szervező irodában a lehetőséget. Az árak a tavalyiak, nincs tehát áremelés. Augusztus 24-től, szeptember 2o-ig viszont a kimaradt bérletes helyekre lehet “pályázni”.

Szeptember 22-én lesz az új évad első bemutatója Békeffi-Stella Janikájával. Október 6-án Somogyi-Eisemann-Zágon Fekete Pétere kerül színre, november 10-én Dürrenmatt zseniális darabja, a Fizikusok színrevitelében Kiss József rendező a vezető színészeknek kiváló lehetőséget kínál szerepeikben. December 15-én Huszka Jenő Lili bárónője igazán ismert a magyar operett rajongók körében, a rendező direktor Lőrincz Juditnak adta a női főszerepet és ismét vendégjátszik Járai Máté, aki már több és nagy sikert aratott Szolnokon.

Az új esztendőben nem kisebb feladat vár a színészekre, mint Shakespeare Machbetje, április 6-án pedig Szente Vajk-Galambos Attila-Bolba Attila Csoportterápia címmel írott musicalje kerül a nézők elé.

Nem marad el az idei szilveszteri színházi élmény sem, bár a televízióval még nem kezdődtek el a tárgyalások a gálaműsor immár tizenegyedik elkészítéséről. Ha nem megállapodás-megrendelés, akkor szilveszteri kabaré kerül a szolnoki közönség elé – tájékoztatott Balázs Péter.

 

SHARE