A lengyel hagyományokkal, nyelvvel és kultúrával ismerkednek a gyerekek ezen a héten a szolnoki Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat táborában. Az árnyas Tiszaliget egyik üdülőjében szervezett változatos programokra olyan fiatalok jelentkezését várták, akiknek valamilyen formában már van kötődése a lengyel nemzethez, vagy érdekli őket a lengyel kultúra.

Nemzetiségi táncokat és dalokat tanulnak a gyerekek, akiknek még a táborozás közbeni kikapcsolódás is a kötődik a tábor témájához, hiszen az elbűvölő lengyel rajzfilmet, a Varázsceruza epizódjait nézik ilyenkor. Bátori Zsolt, a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy már második alkalommal nyílt lehetőségük a tábor megszervezésére, melyhez segítséget nyújtott Szolnok város önkormányzata és az EMMI is. A rendelkezésre álló forrásokból mintegy 20 gyermek tartalmas nyári kikapcsolódására nyílt lehetőség.

SHARE