Business charts

Kiváló adatszolgáltatásért jutalmazta a szolnoki önkormányzatot a Belügyminisztérium. A minisztérium azokat a településeket részesítette pénzjutalomban, melyek a 2016-os évet lezáró államháztartási adatszolgáltatásukat határidőre, valós tartalommal, megfelelő minőségben teljesítették – derült ki a megyeszékhely által honlapunknak küldött közleményből.

A kormány kiemelten fontosnak tartja az adatszolgáltatások színvonalának fejlesztését, ami érdemben segíti elő az államháztartási folyamatok még hatékonyabb tervezését és értékelését. Külön hangsúlyt kapnak e tekintetben az önkormányzatok, hiszen minőségi információközlésük közpénzügyi érdek.

A nemzetgazdasági miniszter – a belügyminiszterrel egyetértésben – az idén is pályázatot hirdetett 50 millió forintos keretösszeggel a „Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatására” jogcímen.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeres pályázata alapján Jász-Nagykun-Szolnok megyében pályázó önkormányzatok közül a legmagasabb, 550 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesült – közölte a város sajtószolgálata.

SHARE