Egy ismeretlen férfi 2017. november 15-én bement egy szolnoki dohányboltba, majd a kezében lévő fegyvernek látszó tárggyal a bevételt követelte az eladótól. Miután megszerezte a készpénzt elmenekült a helyszínről. A rendőrök nagy erőkkel kezdték meg az ismeretlen azonosítását és felkutatását. Az ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője díjkitűzést adott ki.

Kísértetiesen hasonló módszerrel raboltak ki egy szolnoki élelmiszerboltot 2017.december 30-án a kora reggeli órákban. Az ismeretlen férfi arcát eltakarva, fegyvernek látszó tárggyal a kezében jelent meg az üzletben, majd a pénz megszerzését követően távozott a helyszínről. A szolnoki járőrök – szakmai rátermettségének köszönhetően – a bejelentést követő fél órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A nyomozók rövid időn belül megállapították, hogy ugyanaz a 25 éves férfi gyanúsítható a novemberi dohányboltban elkövetett rablással is.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói mind a két ügyben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki K. Gergőt és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. Az illetékes bíróság a férfit 2017. december 31-én előzetes letartóztatásba helyezte.