Szolnokon, a Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő iskolában adták át az országos program keretében igényelt laptopokat. Kállai Mária, a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje, aki maga is iskolát igazgatott hosszú éveken át, a pedagógus és a digitális világ összehangolásáról beszélt. Arról, hogy a tanítók és tanárok szerezzék meg ezeknek az eszközöknek a használatához a tudást, hiszen amikor itt Szolnok környékén is igényelték a számítógépeket, egyben vállalták, hogy a megfelelő képzésben részt vesznek, hiszen az oktatásban ma már jelentős szerepe van a digitalizációnak. Az eszközökre és a képzésre a kormány negyvenöt milliárdos keretösszeget határozott meg.

Kállai Mária, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje is ott volt a Kőrösi Csoma iskolában a laptopok átadásán

Országszerte egyébként 45 ezer laptopot kapnak a pedagógusok, Szolnokon és a járásban ezernél is több érkezik folyamatosan, a megyeszékhelyen 438-an igényeltek jogtiszta hivatalos programokkal feltöltött gépet. A digitális fejlesztések forintjait az Unió biztosította.

Jövő szeptemberben megvalósuló terv, hogy 22 ezer ötödikes a tankönyvek digitális változatával föltöltött tablethez jusson majd. Országszerte egyébként 90 milliárd forintot fordítanak most az iskolák felújítására. Szolnokon az utóbbi években megújult például a szandaszőlősi, a Fiumei úti iskola, jelenleg még dolgoznak a patinás belvárosi iskola teljes korszerűsítésén. Cél az is, hogy az országban minden iskolába eljusson a széles sávú internet és a wifi, ami ugyancsak szükséges a digitális oktatás kialakításához.

Magyarországon ilyen mértékű fejlesztés a rendszerváltás óta nem volt az iskolákban.