Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Honvéd Vezérkar főnöke tisztség átadás-átvételi ünnepségén az Országház Kupolacsarnokában 2018. május 16-án. A tisztséget Benkő Tibor vezérezredestől, honvédelmi miniszterjelölttől Korom Ferenc vezérőrnagy veszi át. Balra a Szent Korona. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Magyarország megvédése nem a NATO és nem is az Európai Unió feladata, hanem a miénk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Országház Kupolacsarnokában, a Honvéd Vezérkar főnöke tisztség átadás-átvételi ünnepségén.

A kormányfő szavai szerint erős Magyarország nem létezhet erős hadsereg nélkül. Az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az országát, nem is érdemli meg azt – tette hozzá.

Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy a most kezdődő kormányzati ciklus kiemelt fontosságú nemzeti feladata a nemzetbiztonság megerősítése. A biztonság fontosságával kapcsolatban jelezte: bevándorlók millió várják most is, hogy útra kelhessenek.

Közölte továbbá: az elkövetkező években a Magyar Honvédség költségvetését több mint a duplájára növelik.