Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője (k) sajtótájékoztatót tart az Amnesty International budapesti irodája, a VI. kerületi Rózsa utca 44. számú ház előtt 2018. június 12-én. Hollik István "Bevándorlást támogató szervezet" feliratú matricát ragasztott az épület ajtajára. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A kormánypártok szerint az Amnesty International egy bevándorlást támogató szervezet és erről minden magyar embernek tudnia kell.

Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője kedden Budapesten, az Amnesty International VI. kerületi irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a bevándorlást támogató szervezetek veszélyeztetik Magyarország biztonságát, szembemennek a magyar emberek április 8-án kinyilvánított véleményével, azon ügyködnek, hogy végrehajtsák a Soros-tervet, migránsokkal akarják elárasztani Európát, Magyarországból pedig bevándorlóországot csinálnának – mondta a kormánypárti politikus.

Szólt arról is, hogy az elmúlt napokban indította el az Amnesty International az “I welcome” nevű kampányát, amelyben azért lobbizik, hogy a migrációt alapvető emberi jogként ismerjék el.

A kampánnyal emellett fel akarják gyorsítani a betelepítési programokat és a családegyesítéseket, szponzorációs csoportokat hoznának létre a migránsok támogatására, valamint okostelefonokkal és más technikai eszközökkel látnák el a migránsokat – sorolta Hollik István.

Hozzátette, a szervezet azoknak is tanácsokat ad, akiknek nem járna menekültjog, valamint követeli – a terrorcselekmény bűntettében bűnösnek talált – Ahmed H. kiszabadítását és kárpótlását is. A bevándorláspárti szervezetek ellen nyíltan harcolni kell és meg kell tiltani az illegális bevándorlás szervezését és támogatását. Ezt szolgálja a “Stop-Soros” törvényjavaslat és az alkotmánymódosítás, amelyeket a Fidesz és a KDNP megszavaz majd – jelentette ki a szóvivő.

A sajtótájékoztató végén Hollik István egy “Bevándorlást támogató szervezet” feliratú piros matricát ragasztott annak a háznak a bejáratára, amelyben az Amnesty International irodája található.

SHARE