Országszerte jelentős mennyiségű esővel és nagy erejű széllel érkezett meg a vihar. Szerda éjszaka Jász-Nagykun-Szolnok megye tűzoltóinak sem volt sok ideje a pihenésre.

A megyei állományt éjfél óta tizenhét alkalommal riasztották természeti csapás okozta károk miatt. Ezek jellemzően – tizenhat esetben – fakidőlések voltak. Öcsödön, az Esze Tamás úton például áramvezetékre, a tiszaföldvári Baross körúton pedig egy családi ház tetejére zuhant egy nagyméretű ág. Előbbi helyszínen a kunszentmártoni hivatásos, utóbbin pedig a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók avatkoztak be. A jászberényi állatkertben viszont egy egész fa dőlt az ormányos medvék kifutójára. Az állatoknak szerencsére nem esett baja, és mindegyiket sikerült befogni. A fát a jászberényi hivatásos tűzoltók távolították el.

A szél közvetlen károkkal is járt. Jásztelken, a Dózsa György úton mintegy 15 négyzetméteren bontotta meg egy családi ház tetejét a vihar, emiatt pedig víz is befolyt az épületbe. Lakosságvédelmi intézkedésre szükség volt, a lakóknak el kellett hagyni a házat.

A megyei esetek során egy ember sem sérült meg.