A szolnokiaknak Yuza neve már régóta nem ismeretlen, időről-időre olvashatunk, hallhatunk velük kapcsolatos híreket a városi médiában. Harmincöt évvel ezelőtt került kapcsolatba a Tisza-parti és távol-keleti város, az évtizedek során egyre szorosabbra fűződtek a szálak a két település között. A jubileum megünneplésére több mint harmincfős japán csoport érkezett Szolnokra. A városháza dísztermében tartott ünnepségen részt vett Sato Kuni, Japán magyarországi nagykövete, Hiroki Tokita, Yuza és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere.

Fontos és értékes számunkra ez a kapcsolat, amelynek elindulását Kovács Mihálynak, Misi bácsinak köszönthetjük – mondta Szalay Ferenc köszöntőjében. – Az évtizedek során mély és szoros kapcsolat alakult ki a két város között, amelyet erősítenek különböző hivatalos és baráti látogatások is. Mindez még szorosabbá vált azzal, hogy Izaki Maszahiró lett városunk főzeneigazgatója. Köszönet illeti a Tisza Táncegyüttest, akik ott voltak a kapcsolat születésénél, és meg kell említeni azokat a családokat, iskolákat, melyek az évek során igazi magyaros vendégszeretettel fogadták japán barátainkat!

Hiroki Tokita a két város kapcsolatrendszerének sokrétűségéről szólt, mely garanciája volt a folyamatosan szorosabbá váló kapocsnak. Felidézte, hogy hamarosan tizenöt éve, hogy Yuza és Szolnok testvérvárosi megállapodást kötött, s reményét fejezte ki, hogy a mostani jubileum egy olyan állomás, amelyet még sok hasonló követ majd az előttünk álló évtizedekben.

Ezt követően japán vegyeskar nyűgözte le a díszteremben ülőket, hiszen dalaik javarésze magyar nyelven szólt.

A paprika révén is sok ismeretség és szakmai kapcsolat született – mondta Sato Kuni nagykövet asszony, arra utalva, hogy a yuzai termelők nagyon sok segítséget kaptak a szolnokiaktól a hungarikum távol keleti termesztéséhez, ennek köszönhetően már Yuza lett japán legnagyobb paprikatermelő területe. Szólt arról, hogy jelenleg hazánkban 150 japán cég működik, de rajtuk kívül is sokan fáradoznak a két ország hagyományosan jó kapcsolatainak építésén.

A rendezvény végén a két polgármester átadta egymásnak ajándékait. Az ajándékba hozott taiko dobot Szalay Ferenc polgármester is megszólaltatta, majd egy hagyományos öltözetű japán taiko dobos ütemes dobolása zárta az ünnepséget. (szolnok.hu)