Szolnoknál, a Tisza folyón haladt a társaság motorcsónakkal 2018. augusztus 11-én délután, amelyen összesen nyolcan tartózkodtak.

Az egyik utas, egy fiatal fiú hirtelen levetette pólóját és a mozgó csónakból fejest ugrott a Tiszába, a part közelében. A társaság tagjai észlelték, hogy arccal a vízben fekszik. Kihúzták a szárazföldre és segítséget hívtak.

A mentőszolgálat munkatársainak egy hajótulajdonos nyújtott segítséget, hogy mihamarabb a sérülthöz jussanak. A közeli kikötőben felvette őket hajójába, amellyel a 19 éves fiatalhoz szállította őket. Időközben a Szolnoki Vízirendészeti Rendőrőrs parancsnoka is a helyszínre érkezett a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársával, és segített a sérültet a hajóba emelni. A partra szállították, ahol a szolnoki Körzeti Megbízotti Alosztály vezetője is közreműködött a sérült fiú mentőgépkocsiba való beemelésében.