Lehetséges-e egy férfinek és egy nőnek huszonöt éven át minden esztendőben, mindig ugyanazon a hétvégén szerelmes órákat eltölteni ugyanabban a szállodai szobában?  Legetséges-e mindez úgy, hogy eközben boldog (?) házasságban élnek, karriert építenek, gyermekeket nevelnek, tulajdonképpen elégedettek a mindennapjaikkal? A kanadai szerző, Bernard Slade szerint ez lehetséges.

A Jövőre veled, ugyanitt címmel színpadra került darab már koros, több mint negyven esztendős, de valószerűtlen izgalmasságából semmit nem veszített, szép világkarriert futott be. Csak a Brodway-n megélt 1450 előadást! Film is készült belőle, annak is óriási volt a sikere. Annyira képtelen a történet az évtizedeken áthúzódó, de csak alkalmanként beteljesülő szerelemé, hogy a nézőtéren ülve az ember elhiszi: lehetséges. Tán még arra is gondol, hogy milyen jó lenne (lett volna…), ha vele is megtörténik. Aztán persze elveti a gondolatot csöppnyi szégyenkezéssel, ahogyan némiképpen a kétszereplős darab hősei is a lelkiismeretükkel küszködnek.

Nehéz darab. Egyetlen színben történik minden, az évek alatt velük öregedő szállodai szobában és csak ketten játszanak szerelmet. Odakint, a világban minden változik, háborúk jönnek és békék köttetnek, az ember a holdra száll, csodát tesz a Beatles a zene világával, nálunk vérbe fojtják a forradalmat, megtelepszenek ideiglenesen a megszálló szovjetek évtizedekre, de ők ketten minden évben ugyanakkor újra, meg újra találkoznak. És hát persze azért is nehéz darab, mert a szerelmeseknek majd harminc évet kell öregednie a darab végéig, amit a Szigligetiben nem sminkkel, csupán néhány kellékkel oldanak meg jól: a férfin egyre konzervatívabb öltönyök, a nőn más paróka, szemüveg. A játékukkal kell elérni, hogy higgyen nekik a néző: szerelmesek, öregszenek, csalók ugyan, de szerethető csalók. Esendők, mint szinte mindannyian a nézőtéren. Akkor is könnyű velük azonosulni, ha kivel-kivel még hasonló sem történt, hát még ha igen…

Jó kis vígjáték a Jövőre veled, ugyanitt. Vígjáték, ami alaposan megmozgatja az érzelmeket, olykor a nevetőizmokat, de el is gondolkodtat hűségről, igazmondásról, házasságról, szeretetről, szerelemről. A színházról és a való világról.

Szóval nehéz darab a könnyűnek tűnő kis vígjáték, mert minden szempár a két szereplőn. Minden hiba, elrontott mondat tisztán hallatszik. Olyan élesen, mint a zsöllyében fölmorranó zsebtelefon, vagy a szomszéd idegesítő orrszívása. Más játékot kíván a két szereplőtől, mint amit megszokhattunk tőlük. Kertész Marcella (Doris) és Mihályi Győző (George) szinte végig meggyőzőek, amíg engedik, hogy a játszott figura legyen az új létük és döccen a darab, ha egy-két régi gesztust is becsempésznek. Ám ezt ritkán teszik, így azután lekötik a nézőt, elandalítják, megnevettetik, elhisszük nekik, hogy ők Doris és George és hogy van ilyen időtálló szerelem. Ezekért az érzésekért érdemes színházba járni, ha mégoly ritkák is a magasztos pillanatok.

Bernard Slade: Jövőre veled, ugyanitt

Szolnoki Szigligeti Színház, bemutató 2018. október 12., 19.00

Rendezte: Balázs Péter