Negyed század sok egy étterem életében? Ha jól mentek a dolgok ez idő alatt, akkor nem. És a szolnoki Bajnok étteremben jól mentek a dolgok. A hely maga is különleges, hiszen egy boltíves pincébe jut, aki ott kíván vacsorázni vagy netán ebédelni. S hogy jól mentek valóban a dolgok, arra bizonyíték, hogy sokszor bizony nincs hely a későn érkezőnek, jó tehát előre érdeklődni telefonon.

Huszonöt éve sokan csak a fejüket csóválták, hogy a központi orvosi rendelőtől karnyújtásra lévő formás, régi ház pincéjéből akar valaki rangos éttermet formálni. Bede Gyula az álmát, a saját éttermet pontosan ide álmodta. Jól tette. Persze ehhez kellett pénz, kitartás, jó munkatársak, no meg egy kiváló szakács, ez utóbbi adott volt Madarász Sándor személyében.

Ma már Bede Gyula inkább csak besegít, a boltot a gyerekei viszik tovább

Sok mindent meg kellett oldani. Például azt, hogy a keletkező szennyvíz fölkerüljön a csatornarendszerbe, hogy a falak ne nedvesedjenek és így elkerüljék a dohszagot, kiváló asztalos kellett, aki a bokszokat, a pultot elkészítette és egységbe varázsolta, no és persze a hitelek, az építési engedélyek története is meglehetősen érdekesen, de sikeresen alakult. Szóval sok minden kellett ahhoz, hogy huszonöt éve – 1993. október 30-án – nyissanak. Itt nincs gasztronómiai új hullám, ahol a fél maroknyi zöldséget konfitálják a körömnyi madárhúshoz, kímélvén a hízásra hajlamosakat, nem kímélve viszont a pénztárcákat. Itt rántott hús a rántott hús, marhapörkölt a marhapörkölt. Kóstolta itt már a kínálatot Orbán Viktor, Szűrös Mátyás, Szalay Ferenc polgármester, de megfordult a Bajnokban Kovács István színész, vagy kollégája Mikó István. Szakcsi Lakatos Béla muzsikált is itt Kőszegi Imrével a doboknál, ahogy Török Ádám is a Minivel.

Menet közben az is kiderült, hogy jó lenne tavasztól őszig egy kis levegősebb tér is. Nosza hát, akkor terveződjék meg az ízléses udvar is, megint csak szép ács munkával, gerendázattal, vaskos asztalokkal, padokkal. És lőn, ’95 óta a kerthelyiségben is lehet sziesztázni, enni-inni.

Bede Gyula és csapata tehát október 30-án ünnepi ajánlattal vár mindenkit: huszonöt százalékkal kevesebbet kell fizetni ételért-italért ahhoz képest, mint ami az étlapon van.