Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette a „Közlekedik a család!” közlekedésbiztonsági versenyét, amelynek megyei döntőjéről és az országos versenyről is hírt adtunk.

Idén a szervezők az oktatási intézmények felé is nyitottak, hiszen iskolák is regisztrálhattak a versenyben és mozgósíthatták a családokat. A rendezők megvizsgálták, hogy a jelentkező családok gyermekei, mely oktatási intézménybe járnak, honnan jelentkeztek a legtöbben, és díjban részesítették a legaktívabb intézményt.

Az iskolák közötti verseny országos döntőjét a jászberényi Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium nyerte. Az első helyezettnek járó díjat 2018. október 30-án Jászberényben Dávid Mónika rendőr őrnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára és Németh János, a Skoda márkaigazgatója adta át Pomázi Imréné iskolaigazgatónak.