Húsz esztendeje alakult és azóta segíti a rend fönntartását a Szolnoki Polgárőr Egyesület. Szombat este vetettek mindazzal számot, amit végeztek az elmúlt években, de azzal is, amit tavaly.

Mindig is közösen munkálkodtak a rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel, ha úgy hozta a sors, így lesz ezután is – mondta Bódi Andor, az egyesület elnöke, aki meglehetősen nehéz helyzetben vette át a csoport vezetését három esztendeje, hatodikként a húsz esztendő során. Csak néhány beszédes szám: az újonnan szervezett lovasjárőr szolgálat 1200 órányi jelenléttel szorította vissza a város környékén, a tanyavilágban a bűnözést.

Bódi Andor egyesületi elnök beszámolója, mellette (jobbról) Szalay Ferenc polgármester

A városi polgárőrök két és fél ezer alkalommal voltak jelen rendőri intézkedésnél, az idén az önkéntes járőrözés, utcai ellenőrzés, iskolai gyalogátkelő biztosítás, rendezvények zavartalanságának biztosítása körülbelül tizenhatezer órát jelent a köz szolgálatában. Mindezt természetesen a szabadidejükben, ingyen és bérmentve – ahogy mondai szoktuk – tették az egyesület tagjai, ahol szép számmal akad már fiatal is az utóbbi években.

A város hálásan köszöni mindazt, amit az egyesület tesz a város rendjéért, biztonságáért – köszöntötte a jelenlévőket Szalay Ferenc polgármester. Mindig és mindenhol ott vannak az egyesület tagjai, legyen az városi rendezvény, sportesemény vagy fesztivál és jelenlétük biztonságot ad, ezért is támogatja eszközzel, autóval is a helyi csoportot a város. A végzett munka elismeréseként Bódi Andornak a Szolnokért emlékérem aranyfokozatát adta Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc.