Most sem volt igazán jó a szolnoki vízilabdacsapat, szerencséjére a berliniek sem fogtak ki jó napot. Ha nem így lett volna, akkor bizony vereséggel búcsúznak a szolnokiak. Hogy mi volt a szerényke döntetlen oka? Nagyjából ami eddig, ami miatt ez a vízilabda gárda, amelyik néhány hónapja még az európai póló trónján ült, a hazairól nem is beszélve, most csak kínlódik. Hiába vezettek két góllal is az első negyedben, a Spandau befogta őket és bár a második negyedet sikerült egy gólos előnnyel zárni, a harmadikban a németek ezt ledolgozták és nem is nagyon csikorgatták a fogukat, bár verekedtek rendesen. A Szolnokban nem akadt húzóember, de igazi irányító sem. Aleksic bár lőtt két gólt, nem sok minden maradt emlékezetes a teljesítményéből, ahogy Prlainovic, Rasovic vagy Lazic sem remekelt, de kár lenne az idegenlégiósokra fogni a kicsikart pontocskát, noha ennél sokkal többet vár tőlük a közönség, a szurkolók fogyatkozó hada. Nagy Viktor védett néhány nagyszerűt, de kapott olyan gólokat is, amikért egy kezdőt is megseprűznek. Hogy Streleckij a berliniektől öt gól vághatott, nem nagyon dicséri a védekezés összhangját, inkább a tehetetlenségről árulkodik. Nem ment Bátorinak, de nagyon nem és nem először…de minek sorolni. Ez a csapat nem állt össze, nem védekezik jól és olykor bántóan lassú a támadásban, mindezek ellen a hazai mezőnyben is van legalább három-négy csapat, amelyik eredményes lesz, lehet. A bajnokok versengésében most hazai meccs következik, akkorra talán jobban összeáll a korábban jobb erőket fölvonultató Szolnok. Ha nem, akkor kudarcok jönnek, amiért kár lenne. Most egy pontra futotta.

B-csoport
Spandau 04 (német)  –  Szolnoki VK     9:9    (3:3, 2:3, 3:1, 1:2)
Gólszerzők:
Strelezkij 5, Dedovic 3, Gielen, ill. Zalánki 2, Aleksic 2, Jansik D., V. Rasovic, Prlainovic, Lazic, Kis G.