Idén is Családbarát Önkormányzat címet nyert Szolnok. Csütörtökön Szalay Ferenc polgármester a városháza dísztermében tartott ünnepségen köszönte meg munkáját mindazoknak, akik a családbarát intézkedéseket kidolgozták és működtetik. A Családbarát Önkormányzat program elemeként egyúttal az ebben az évben 18. életévüket betöltő fiatalokat is köszöntötték.

Az elmúlt években jól látható, hogy mint országos, mind önkormányzati szinten a családok kerültek az egyik fókuszba. A kormány családbarát intézkedései hosszan sorolhatók – mondta köszöntőjében dr. Kállai Mária önkormányzati képviselő. Ez az integrált gondolkodásmód azt szolgálja, hogy Magyarországon érdemes legyen családot alapítani.

Orvosok, tanárok, diákok, egyházi személyiségek, katonák, intézményvezetők ülnek köztünk, nélkülük nem kaphattuk volna meg immár harmadik alkalommal a Családbarát Önkormányzat címet. Köszönjük munkájukat! – kezdte gondolatait Szalay Ferenc polgármester, aki három elemét is kiemelte a programnak: a család, mint a városi identitás alapja, a családok biztonsága és a család, mint értékteremtő erő. Mindezek a társadalom stabil alapjait vetik meg.

Ösztöndíjak, első lakáshoz jutók támogatása, Szolnok Hazavár Program, ingyenes oltások, kismama bérlet, street workout pályák építése, díjhátralékosok segítése, ajándék sportfelszerelés az első osztályos kisdiákoknak, családbarát munkahely… és a felsorolást még lehetne folytatni. Ezek a szolnoki családbarát intézkedések egyetlen pontba mutatnak: érezzék a családok, benne a különböző korosztályok, hogy jó Szolnokon élni.

Közel ötszáz szolnoki fiatal érte el a nagykorúságot 2018-ban, közülük mintegy hetvenen érkeztek a városházára, hogy átvegyék az önkormányzat ajándékát, amely természetesen társaikhoz is eljut. A Családbarát Önkormányzat program egyik új eleme ugyanis, hogy a város minden évben köszönti a 18. életévüket betöltő fiatalokat. Az ajándékot Szalay Ferenc polgármester és dr. Sebestyén Ildikó jegyző adta át.

Az ünnepség zárásaként két tehetséges fiatal, Horváth Janka és Sápi Réka, a Tiszaparti Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola diákjainak előadása hangzott el. (szolnok.hu)