A gépjárműimportőrök 18 százalékos piaci növekedésre számítanak 2019-ben, előrejelzésük szerint összesen csaknem 205 ezer új járművet helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben – mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

    A részletekről szólva ismertette: a személyautók piacán is 18 százalékos növekedést prognosztizálnak, 160 ezer személygépkocsi forgalomba helyezésére számítanak az idén. Ezen belül 2000 lehet a tisztán elektromos autók száma, ami 54 százalékos növekedés az előző évihez képest, az 1000 plug in hibrid pedig 30 százalékkal haladja meg a tavalyit az egyesület várakozása szerint.
    Az MGE előrejelzésében 30 ezer új kishaszonjármű forgalomba helyezése szerepel, ami 13 százalékkal több a tavalyinál.
    A nagyhaszonjárműveknél 11 százalékos növekedést, 7000 új forgalomba helyezést várnak, a buszoknál 21 százalékos növekedésre, 800 új buszra számítanak, a motorkerékpárok forgalmazásában pedig 10 százalékos bővülést jeleznek, ami 3300 új jármű forgalomba helyezését jelentené – mondta az MGE ügyvezető elnöke. A közúti pótkocsiknál ugyanakkor 14 százalékos csökkenést valószínűsítenek, így 3800 új pótkocsi kerülhet forgalomba – tette hozzá.