Elszenvedte második vereségét a Szolnoki Kosárlabda Akadémia U18-as csapata, a Vasas otthonában maradtak alul Pallai Tamásék.

Tíz nap alatt a hetedik meccsüket vívták a szolnokiak a Vasas pasaréti csarnokában. Nem is annyira fizikálisan, mint inkább fejben tűntek fáradtnak Honti Viktor tanítványai, így a játékukból éppen a stabilitás hiányzott.

A Vasas kezdte jobban a mérkőzést, Várbíróék jobbára csak futottak az eredmény után. Mindkét csapat igyekezett keményen védekezni, a Vasas egészpályás emberfogása különösen nem ízlett a szolnokiaknak. A kiegyenlített játékrész után elsősorban támadásban rengeteg hibát vétettek Orbánék, könnyelműen eladott labdák, elrontott ziccerek jellemezték ekkor a játékukat. A negyed végén ezt ki is használta a Vasas, s hétpontos előnnyel vonulhattak pihenőre (33-26).

A fordulás után sem változott sokat a játék képe, a támadójáték néhány, jobbára Pallai Tamáshoz köthető villanáson túl szinte hatástalan volt, mivel a legbiztosabbnak tűnő ziccereket is elrontották Orbánék. Érezhetően jobban pörögtek a hazaiak, akik a szolnokiak önmagukhoz mérten gyenge játékát a mérkőzés utolsó perceiben kihasználták, s végül magabiztossá tették sikerüket.

Fiú junior bajnokság, felsőház

Vasas Akadémia – Szolnoki Kosárlabda Akadémia 70-55 (13-13, 20-13, 15-11, 22-18)

SZOLNOK: Várbíró 4, Pallai 22/9, Gilszki 1, Csornai Cs. 7/3, Arabo 3. Csere: Verba 2, Bella 4, Csomós 2, Ficsór 2, Orbán 3/3, Csornai B. 5, Csák. Edző: Honti Viktor