Kevés híján ötven esztendeje alakult az Apostol együttes, jóllehet akkor még inkább a dzsessz világában érezték jól magukat. A későbbi váltás már inkább a pop könnyedebb világa felé vitte útjukat és az évek alatt számtalan emlékezetes slágert alkottak: Eladó, kiadó most szívem, Okosabban kéne élni, Nem tudok élni nélküled…és így tovább.

Vasárnap este a szolnoki körcsarnokban vendégeskedtek egy jótékonysági koncerten. Ennek az estnek a bevételét a megyei Hetényi Kórház javára ajánlották föl, a kórház pedig azt majd a kardiológiai osztály további fejlesztésére fordítja.

Az est két dolgot bizonyított: az Apostol együttest nem felejtette el a közönség, mert a szolnoki sportcsarnok dugig telt annak ellenére, hogy vasárnap volt és annak ellenére, hogy az érkezőknek a zsebükbe kellett nyúlniuk.

Úgy kétezer néző ült és tapsolt, énekelt együtt a zenekarral, ami ha átlagosan 2000 forintos belépőt számolunk, az annyi mint…Vagyis nem csupán rajongók, de adakozni akarók is eljöttek ezen az estén.

Hogy végül mennyi is jut a kórháznak forintban, arról majd csak később tudunk beszámolni, de arról, hogy siker volt, már most…