Ötszázmillió forint keretösszegű pályázatot írt ki a médiatanács helyi és körzeti televíziók rendszeresen jelentkező hírműsorainak, valamint közéleti és kulturális magazinműsorainak készítésére – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

    A közleményben azt írták, az elnyerhető maximális támogatás közéleti műsorokra adásonként hatvanezer, a hírműsorokra és kulturális magazinműsorokra negyvenezer forint. A támogatás mértéke nem lehet több a tervezett összköltség kétharmadánál.
    A pályázatra négy fordulóban lehet jelentkezni, az első határideje április 11-e – tették hozzá.
    Ismertették, a tavalyi kiírás negyedik fordulójára beérkezett pályázatokról is döntött a testület, és 23 televízió összesen 109,4 millió forint támogatást kapott.
    Hírműsorok készítésére a Győr+ Televízió, a Somogy TV, a Bajai Televízió, a dunaújvárosi D+ TV, a Fehérvár Televízió, a Keszthelyi Televízió és a Kanizsa TV, közéleti magazinműsorokra a bükkábrányi Eleven Televízió, a Csongrád TV, a szegedi TiszapART Televízió, a Pomáz Televízió, a mohácsi Csele TV, a Putnoki Városi Televízió, a fővárosi CITY TV és XV TV nyert el támogatást. Kulturális magazinműsor kategóriában a Kecskeméti Televízió, a Mezőtúri Városi Televízió, a Makói Városi TV, a Veszprém TV, a szekszárdi székhelyű Tolnatáj Televízió, a Szentes Televízió, a Miskolc Televízió és Budapestről a Hegyvidék Televízió pályázott sikeresen – olvasható a közleményben.
    Tájékoztattak arról is, hogy a médiatanács hat alkotónak összesen 143,3 millió forint támogatást ítélt oda a tavaly meghirdetett, történelmi dokumentumfilmek gyártását támogató Nemeskürty István-pályázaton.
    A támogatásból Kriskó László A Vörös Gróf, Károlyi Mihály bűnei, Huth Gergely A halál népbiztosa, Ízing Róbert A mi emberünk, Maksay Ágnes a Lángolj és világíts!, Kálomista László A szovjet csapatok kivonulása Magyarországról, Koltay Gábor pedig a Hétköznapi Trianon című filmet készítheti el.