Másolatot loptak le a valódi ifjabb Pieter Bruegel (1564-1637/38) flamand festő alkotása helyett szerda reggel egy olaszországi templomból, mert a nagy értékű művet már egy hónapja kicserélték egy másolatra – írta a BBC News az olasz rendőrség közleménye alapján.

    A Krisztus keresztre feszítését ábrázoló műalkotást szerda reggel vitték el a tolvajok Castelnovo Magra liguriai település Szent Mária Magdolna templomából.
    A tolvajok kalapáccsal törték be a tároló üvegét, a bűntény után autóval menekültek el.
    Órákkal később a helyi rendőrség elmondta, hogy hallottak a műkincslopás tervéről, ezért kamerákat szereltek fel, hogy segítségükkel elkapják a tolvajokat.
    A festményt másolattal helyettesítették, az eredetit biztonságos helyre szállították – közölték a rendőrök.
    A kamerák felvételeit tanulmányozzák, a nyomozók keresik a bűnözőket.
    A bűntény után, mielőtt a cserére fény derült volna, Daniele Montebello polgármester az ANSA hírügynökségnek elmondta,  “ez egy felbecsülhetetlen értékű műalkotás, ellopása hatalmas csapás közösségünkre”.
    Később elárulta, hogy tudott a cselről, de “a nyomozás érdekében egy ideig nem mondhatott róla semmit”.
    A templom dolgozóinak és a híveknek is megköszönte a türelmet, “mivel néhány hívő észrevette, hogy a festmény nem azonos az eredetivel, de megőrizte a titkot”.
    A Krisztus keresztre feszítése Brueghel jól ismert képe, melynek több változata is fennmaradt, egyet a budapesti Szépművészeti Múzeum őriz.