A májusban esedékes európai parlamenti választások egyik tétje, hogy olyan képviselők kerüljenek az Európai Parlamentbe (EP), akik szívükön viselik az európai őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek sorsát és védelmét – hangsúlyozta közös nyilatkozatban Tőkés László, Deli Andor és Gál Kinga fideszes EP-képviselő csütörtökön Strasbourgban.

Gál Kinga, az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportja mandátumzáró ülését követően kiadott nyilatkozatban úgy vélekedett, a munkacsoport tevékenysége az egyetlen módja annak, hogy mind a magyar kisebbségi közösségek, mind Európa egyéb hagyományos nyelvi és nemzeti közösségeinek problémái napirenden legyenek és megkísérelje azok rendezését.

Tőkés László kijelentette, jól megírt forgatókönyvek szerint zajlik a Trianon utáni időszakban az erdélyi magyarok megfélemlítése, elüldözése, beolvasztása, ennek egyik szála a magyar egyetemi élet és oktatás elsorvasztása. Mint hangsúlyozta: hasonló törekvések következtében fogyatkozott meg a magyarság a Felvidéken és a Délvidéken is.

Deli Andor, azt hangoztatta, hogy az EP következő összetételébe minél több olyan képviselőnek kell bekerülnie, akik készek tenni az uniós kisebbségi politika előmozdításáért.