Ha Merész András, a házigazda edző azt mondja, hogy a Honvéd kis csapat, hozzá képest a Szolnok meg nagy, akkor azt elhihetjük. Kis csodák is vannak. A Kőér utcában amolyan kis csoda történt: a nyuszi megcibálta az (egyelőre még) oroszlán bajszát, néhány szálat majdnem ki is tépett belőle…

Évekkel ezelőtt, nem olyan sokkal, persze, a Szolnoki Dózsa hétről hétre egyenletes és nagyon magas színvonalú vízilabdát produkált, mára ez már a múlté. Azok, akik elhagyták a csapatot, űj gárdájukban is kiválót nyújtanak, míg a Szolnokra érkezettek ugyanerre nem képesek. Csak olykor-olykor. A bajnokság nem olykor-olykorból áll, ott hétről hétre muszáj jót nyújtani. A Dózsának ez nem megy.

Honvédországban ennek ellenére sem gondoltak arra, hogy alaposan megszorongathatják a minap még Európa csúcsán sütkérező szolnoki pólósokat. Megszorongatták. Döntetlenre hozták a derbit, pedig éppen feleannyi pontjuk van, mint a múltból már megélni nem tudó vendégeknek. A Moszkvába igazolni készülő Prlainovic nem játszott, az Aleksic, Rasovic, Lazic hármas mindössze egy gólra volt jó Aleksic (ő is Moszkvába készül) révén, Zalánki nem talált a kapuba és ha Bátori nem tud most hozzátenni hármat a szolnoki gólokhoz, akkor ez a meccs elszállhatott volna. Pedig márciusban még kilenc gól különbséggel nyert a fővárosiak ellen a vidéki csapat…

Így tehát az utolsó forduló dönt a csoportban a harmadik-negyedik hely sorsáról, akkor a Szolnok az Egert fogadja jövő szombaton. Hét közben, szerdán, van még egy nagy falat, jön a Verona a BL-találkozón. Nem érdemes jósolni, de a Kőér utcai teljesítmény nem túl reményteli…

E.ON Férfibajnokság, középszakasz,
Felsőház (1-8. helyért), 7. forduló
Budapesti Honvéd – Szolnoki Dózsa 7:7 (2:3, 2:1 2:2, 1:1)

Kőér utca, 150 néző. V: Petik, Berki
BHSE: Decker A. – Juhász Zs. 1, Illés S. 1, Simon A., Szirányi, Simon R. 1, Manhercz Á. 1. Csere: Gregor, Kiss B., Fülöp 1, Simizu, Kevi, Kardos A. 2. Edző: Merész András
SZOLNOK: Kardos G. – Jansik D. 1, Zalánki, M. Aleksic 1, Lazic, Szatmári K. 2, Bátori 3. Csere: Angyal, Teleki, V. Rasovic, Kovács M. Edző: Zivko Gocic
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 11/3
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Simon A. (18. perc), Fülöp (21. p.)


Az állás: 1. OSC 63, 2. FTC 60, 3. Szolnok 46, 4. Eger 44, 5. Miskolc 37, 6. BVSC 24, 7. Honvéd 24, 8. Debrecen 24