Egy házaspár nagylelkű gesztussal vitt színt adományával sok idős ember, illetve nehéz helyzetben lévő család életébe. Ferenczi Edina és Beck Ákos, a Képesvagy Stúdió tulajdonosai kilencvenkilenc festményt ajánlottak fel a Családok Átmeneti Otthonának és Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézménye számára.

A felajánlott képek a festőestek és az azokra való felkészülések során születtek, Edina és Ákos alkotásai. A házaspár hisz abban, hogy a festmények készítése során megélt élmények azok számára is jó érzést, harmóniát sugároznak, akik megtekintik a festményeket, vagy akik a (lakó)környezetükben tudják azokat. Még inkább fontos ez azok számára, akik az otthonuktól távol vannak, vagy távol élnek, vagy éppen krízishelyzetben vannak.

A házaspár nagyon fontosnak tartja az adományozást, jótékonykodást, és hisz abban, hogy mindenki meg tudja találni azt a dolgot az életében vagy munkájában, amivel másoknak tud segíteni, vagy másokat tud előremozdítani.

Edina és Ákos felajánlásával húsz festmény a Családok Átmeneti Otthonába (Szolnok, Kőrösi út 1-3.), hetvenkilenc festmény a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézményéhez került. A Vízpart Körúti Idősek otthonában Versitz Éva, a polgármesteri hivatal humán igazgatója és a Horváth Erika intézményvezető mondott köszönetet az adományért.