Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (elöl) elindítja az új gépsort, mellette Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester a Drenik Hungary Kft. szolnoki üzemében 2019. május 9-én. Száztíz új munkahelyet teremt a szerb tulajdonú, papírgyártással foglalkozó cég 8 milliárd forintos gyártási kapacitásnövelő és termékportfólió-bővítő beruházása Szolnokon. A beruházáshoz a kormány egymilliárd 360 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatást biztosít. MTI/Mészáros János

És ez így van jól, a város ezért köszönettel tartozik – mondta Szalay Ferenc polgármester csütörtökön délután Szolnokon, a Drenik kft alappapír gyártósorának avatóján. A valaha a város életéhez szorosan tartozó papíripar a rendszerváltás után mostoha sorsra jutott és néhány esztendő után szinte megszünt.

-Köszönjük Nebojsa Gyorgyevity úrnak és cégének, a Drenik káeftének, hogy életre keltették az iparágat és egyre komolyabb szerepet szánnak a vállalkozásnak már európai szinten is – tette hozzá.

Az avatóünnepségen ott volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Mint mondta, kell-e jobb bizonyíték az ország fejlődésének igazolására, mint Szolnok városáé, hiszen nem is olyan régen avatott új üzemcsarnokot a Béres gyógyszergyár, fejleszt a Stadler, nagy csarnokkal bővült az Eagle Ottawa és lehetne sorolni a megtelepedett számottevő cégeket, amelyek jól érzik itt magukat. A miniszter a beruházási és fejlesztési munkálatokat annak tulajdonítja, hogy a magyar adórendszer az egyik legalacsonyabb a környezetünkben, megfelelő a fejlődő munkaerőképzés és figyelmet kelt a 4-es gyorsforgalmi út építése, ami az év végére Ceglédig be is fejeződik.

-Kilenc év alatt nyolcszázhúszezer új munkahely jött létre az országban, több mint négy és fél millióan dolgoznak, talán még soha ilyen jól nem álltunk – mondta Szíjjártó Péter.

Üdvözölte a tervet, hogy új üzemcsarnok is készül – ezt Gyorgyevity úr jelentette be -, hozzá megfelelő raktárral. Azt is tulajdonos közölte, hogy nagyjából megkétszereződik a termelés, ami majd napi négyszáz-négyszázötven tonna alappapír legyártását jelenti.

– Ez az üzem a nagymúltú szolnoki papírgyártás továbbélését jelenti – mondta köszöntőjében dr. Kállai Mária parlamenti képviselő. – Köszönet a cég tulajdonosainak, vezetésének, hogy nyugalmat hoztak ennek a gyárnak az életébe. Gratulálok a fejlesztéshez, csakúgy, mint a gyár határozott küldetéséhez, jövőképéhez, a fenntartható fejlődés iránti elköteleződésükhöz.

Dr. Kállai Mária, Szolnok parlamenti képviselője

A miniszter a beruházás támogatásáról is szólt: a magyar kormány egy milliárd háromszázhatvan millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a vállalkozásnak, hiszen sok új munkahely is létesül majd.

A jelenlévő megyei és városi vezetők, élükön a miniszterrel jelképesen elindították az új gyártósort.