Ha kegyes lesz az idő, nagy siker lesz a negyedik palacsinta-fesztivál Szolnokon, ezen a hétvégén. Pénteken, a nyitónapon, noha nem sütött ezer ágra a nap, mégis százával élvezték a jó levegőt a NEFAG parkerdejének ölelésében lévő játszótér adta hangulatot, no meg az Apacuka zenekar zenéjét, a közös éneklést.

Szalay Ferenc polgármester üdvözölte a gyerekeket, akik azt hangos üdvrivalgással fogadták. Naná, egy kis szándékosan szított hangoskodásra mindig kaphatók az óvodások. A városvezető az ötletgazda Kelemen Péter érdemeit is megtapsoltatta, amit a gyerekek jó szívvel tettek.

Az ovisok boldogan segítettek az Apacuka zenekarnak, ha egy kis kiabálásra volt szükségük

Péntektől vasárnap estig számtalan program várja a kicsiket és nagyokat. A kisebbeknek kézművesjátékok, gyerekeknek szóló dalokat játszó zenekarok, a nagyobbaknak a hazai pop-élet ismert előadói szolgáltatják a nyáreleji élményt. Itt lesz Majka, a Follow The Flow, a Punnany Massif, a Holdonmacska, az Apacuka és Kifli zenekar, Halász Judit, Alma Zenekar.

Többféle lekvárral is ízesítette a maga sütötte palacsintákat Szalay polgármester

És természetesen jócskán lesz palacsinta is, hiszen több sátor alatt, több tűzhelyen is sütik azt, különleges töltelékekkel, hiszen a kiwi vagy az idei eperből készített lekvár bizonyára sikerre számíthat. A polgármester is nekigyürkőzött és sikerrel oldotta meg a feladatot. Bevallása szerint még nem sütött palacsintát, viszont most mindegyik jól sikerült első próbálkozásra.

Részletes program: https://www.koncert.hu/koncert/iv–szolnoki-palacsintafesztival-majus17-34207