A német Bild című német napilap terjedelmes interjút közölt Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével. Az európai politikáról, a vasárnapi EP-választásról, s természetesen a megszokott külföldi bírálatokról is kérdezték.

Bild: Miniszterelnök úr, egész Európát megrengette az ausztriai politikai botrány. Önt is?

Az osztrák belpolitikába semmilyen módon nem kívánunk beleszólni, arról az osztrák választóknak kell dönteniük.

Strache úr két hete látogatta meg Önt Budapesten. Csalódott, hogy az egyik bizalmasa elesett? Hiszen ő is az egyik példaképe volt.

A politikában a legfontosabb az emberek bizalma. Strache a saját hazájában igazi harcos volt, de elvesztette az emberek bizalmát. Az, amit Strache mondott, elfogadhatatlan.

Az EPP frakciójában felfüggesztették az Ön pártjának tagságát, és Ön már nem akarja támogatni Manfred Weber csúcsjelöltet. Kinek a hibája ez az eszkaláció?

A skandinávoké és a Benelux-országoké. Ők valójában az EPP-ből történő kizárásunkat akarták. 13 párt kezdeményezte ezt három hónappal egy fontos választás előtt – ennél nagyobb politikai hülyeséget még életemben nem láttam. És az EPP vezetői túl gyengék voltak ahhoz, hogy ezt visszautasítsák. Weber úr e helyett kijelentette, hogy nem akar a magyarok szavazataival az Európai Bizottság elnöke lenni. Ez a magyar nép, a magyar választók olyan megsértése, hogy jelöltként tarthatatlanná vált. Ettől fogva nem lehet őt támogatni. Erről ő maga tehet.

Hogyan magyarázza Ön az ő kijelentését?

Azzal, hogy ő egy gyenge vezető. Ha az ember vezető akar lenni, akkor küzdenie kell a saját meggyőződéséért. Ahogy én látom, Manfred Weber egy becsületes ember, de nem kész a saját értékeiért küzdeni. Ő igazodik. Közte és a szociáldemokrata jelölt, Timmermans között már csak külső különbségeket látok. Ő már nem konzervatív politikus.

Manfred Weber meg is látogatta Önt itt, Budapesten. Ön emberileg csalódott?

Meglepődtem. A csalódás nem jó szó, ez inkább egy fájdalmas érzés. A hűséget a politikában is fontosnak tartom, és én Weber urat még a saját itthoni politikai tőkém egy részének árán is támogattam.

Az Európai Néppártot még mindig a politikai otthonának tekinti?

Igen.

Ön az EPP-családban akar maradni? Vagy új szövetségre törekszik olyan jobboldali nacionalistákkal, mint Salvini olasz belügyminiszter?

Ez az EPP-től függ. Én mindent megteszek a néppárt sikeréért. Azt akarom, hogy az EPP nyerje az európai választást. De utána egy fájdalmas vita áll előttünk az irányvonalról: nem akarom, hogy az EPP a politikai baloldallal kösse össze a sorsát. Európában a politikai baloldal ma olyan dolgokat képvisel, amelyek tönkreteszik Európát, Németországot is. Nem feltartóztatni akarják a migrációt, hanem elősegíteni. És egy európai szocializmust célzó javaslatokat terjesztenek elő, aminek az árát a németek fogják megfizetni. Kisebb mértékben persze mi is itt, Közép-Európában. Például Olaszországban Salvini jó munkát végez, ezért a választás utáni időben semmilyen szövetséget nem kellene kizárni.

Azzal, hogy Ön eltávolodik Weber úrtól, eltávolodik Németországtól is?

Nem, Európának mindig jól ment, ha Németország és Magyarország szorosan együttműködött. Így tehát együttműködésre törekszünk a németekkel. De érvényes az a magyar közmondás is, hogy nem ugrunk utánuk a kútba. Nem követjük azt, aki tévútra megy.

Konkrétan hol?

Nem fogjuk például követni azt a német javaslatot, hogy a külpolitikai döntéseket már ne egyhangúlag, hanem szótöbbséggel hozzák az EU-ban. Ez az olyan méretű országok számára, mint Magyarország, az önálló külpolitika végét jelenti. Ez egy büszke ország. A magyarokat meg lehet győzni, de nem lehet őket erőszakkal helyre tenni. Aki ezt eddig megpróbálta, annak beletört a bicskája. Mi Helmut Kohl Európájának a hívei vagyunk, aki mindig figyelt a kisebb országok érdekeire is.

Ha Ön Webert nem akarja támogatni, akkor ki az Ön favoritja az európai választáson?

Ezt a megfelelő pillanatban el fogjuk mondani a választás után, de biztosan nem fogjuk elsőként kiteríteni a lapjainkat.

Önt Söder CSU elnök és Kramp-Karrenbauer CDU elnök asszony is kritizálta, akik eddig mindig Ön mellett álltak. Nem lehet, hogy Ön is követett el hibákat?

Aki dolgozik, az hibázik is. Itt azonban meggyőződésről és nemzeti érdekről van szó. A történelem fogja megmutatni azt, hogy kinek van igaza. Van egy közmondás: a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz. (Nevet).

Manfred Weber a plakátokon biztonságos külső határokat reklámoz. Ez el kellene, hogy nyerje az Ön tetszését.

Ez így is van. Jó lenne, ha Európa a magyar határőrizetet támogatná. Ezzel szemben a kerítésépítéshez egy fillért sem kaptunk. Az ellentmondásosság az európai politika egyik ismérve.

Elfogadna Ön Frontex-egységeket a magyar határra?

Nem. A Frontex oda való, ahol nem tudják megvédeni a határokat. Mi bebizonyítottuk, hogy erre képesek vagyunk.

Az EU erőt akar mutatni Oroszországgal és Kínával szemben, és egységesen akar fellépni. Ön azonban újra meg újra a saját pecsenyéjét sütögeti.

Nézzük a tényeket. Az Oroszország elleni szankciók Németország és Oroszország növekvő kereskedelméhez vezettek, még egy orosz gázvezetéket is építettek Németország felé, míg közben Magyarország exportja Oroszországba 8 milliárd euróval zuhant. Az én székemből ez úgy néz ki, mintha a nagy európai országok minket, közép-európaiakat kiszorítottak volna a kereskedelemből, és maguk foglalták volna el a helyeket. És mindezt elnevezték szankcióknak. Hasonló érvényes Kínára is.

Vagy ennek az az oka, hogy Ön valójában közelebb érzi magát Oroszországhoz, mint az EU-hoz?

Oroszország egy másik világ. A mi világunk Európa, a Nyugat. Én azonban nem próbálom megmondani az oroszoknak, hogy hogyan kellene élniük. Én sem szerettem azt, amikor ők ebbe beleszóltak nálunk. A mi tapasztalatunk az, hogyha konfliktus van Oroszország és a Nyugat között, akkor ez mindig rossz Magyarországnak. Ezért mi a kiegyezés hívei vagyunk. A biztonság, a katonai védelem területén erőt kell mutatnunk, a gazdasági együttműködésről tárgyalnunk kell.

Magyarország gazdasága egész jól néz ki, mégis ezrek vonultak az utcára az Ön új munkaidő-törvénye miatt. A fellendülés nem jut el eléggé az emberekhez?

Több, mint 5 százalékos a gazdasági növekedésünk, versenyképes az adórendszerünk, és közelítünk a teljes foglalkoztatottság felé. De további beruházásokra van szükségünk, szívesen fogadjuk Németországból is. A tüntetéseken megígértem az embereknek, hogy korrigáljuk a törvényt, ha nem működik. De működik. Az is előfordulhat, hogy egy kormánynak igaza van. Mindenesetre hónapok óta egyetlen tüntetés sem volt emiatt.

Ön a múlt héten meglátogatta Trump amerikai elnököt, egy olyan politikust, akit Önhöz hasonlóan Európában sokan hevesen kritizálnak. Ezért értették meg egymást olyan jól?

Is. (nevet). Rokonok vagyunk az igazságtalanságban: az ő sikereit nem ismerik el és az enyémeket sem. Még egy különbség Brüsszelhez és Európához képest: Donald Trump egyszerű és érthető nyelven beszél, nem pedig ezen az euró-tolvajnyelven. Persze Amerika és Magyarország más súlycsoport, de mind a ketten sikeresek vagyunk a magunk ligájában. Az amerikai gazdaság jobban fejlődik, mint korábban, a bevándorlás témakörében szintén mély egyetértés van, és mindketten fellépünk annak érdekében, hogy Izraellel fair módon bánjanak.

Ami Izraelt illeti: Önt hevesen kritizálták a magyar zsidó származású amerikai befektető, Soros György elleni kampánya miatt. Izraelből is voltak antiszemitizmus-vádak…

Nem szabad megengedni azt, hogy valaki egy politikai vitában a származása mögé bújjék. Ez nem korrekt. A vitánknak Soros Györggyel semmi köze az antiszemitizmushoz. A kaszinókapitalizmussal, az átláthatatlan finanszírozású és politikai érdekeket szolgáló NGO-kkal, a spekulánsokkal van bajunk. Igen, voltak szemrehányások az izraeli médiában. De Magyarországon az antiszemitizmussal szemben zéró tolerancia érvényes. Ezt Netanjahu miniszterelnök is elismeri. A zsidó közösség talán egész Európában itt él a legnagyobb biztonságban. Ez azzal is összefügg, hogy itt nincsenek nagy muzulmán közösségek, és azzal, hogy a kormány elszántan védi a zsidó közösséget. A muzulmán világból importált antiszemitizmus Nyugat-Európában viszont egyre nagyobb probléma.

De most nem akarja ezzel azt mondani, hogy minden muzulmán antiszemita?

Ez egy nagy sértés volna. Én nem ítélem meg emberek csoportjait. Minden embert a tettei alapján kell megítélni. De ez a probléma létezik

A gazdaság jól áll, Magyarország sajtószabadsága ugyanakkor egyre rosszabbul.

Ezen a vádon Magyarországon mindig jót nevetnek az emberek. Engem a média minden felületén élesen kritizálnak. Jó volna, ha egyszer hátszelem lenne a magyar sajtóban, mert most folyton ellenszélben haladok. A legnagyobb kereskedelmi TV-adó, az RTL, a legnagyobb hírcsatorna, az ATV, a legnagyobb napilap, a Népszava, a legnagyobb hetilap, a HVG és a legnagyobb bulvárúság, a Blikk az ellenzéket támogatja.

Ha azonban olyan tekintélyes szervezetek, mint a „Riporterek határok nélkül” ma kritizálják, hogy a sajtószabadság Magyarországon korlátozott, és a médiát gleishschaltolják, akkor Ön mit mond?

Ez nevetséges. Ha Ön ma belenéz az újságokba, akkor engem minden oldalról kritizálnak. Tegnap jelent meg az öt nagy hetilap, abból három ezen a héten is gyaláz.

Ön azt akarja mondani, hogyha egy újságíró Önt Magyarországon ma kritizálja, akkor holnap még megvan az állása?

Ezek mind magánkézben lévő sajtóorgánumok, amelyekre nem tudunk és nem is akarunk befolyást gyakorolni. Még a legnagyobb tévéadó is német kézben van. Ön tényleg azt hiszi, hogy ott elbocsájtanák az újságírókat, ha engem kritizálnának?

Angela Merkel legkésőbb 2021-ben távozni fog a politikából. Hogy gondolja Ön, hogy fog ez az EU a Merkel utáni időben kinézni?

Azt, hogy Merkel asszony távozik, csak akkor hiszem, ha látom. Végül is Európa legnagyobb harcosáról beszélünk, aki az elmúlt években nem egy férfit lekörözött. Aki őt alábecsüli, az téved. És van még egy probléma: nagy űrt hagy maga után Európában. Mióta úgy döntött, hogy részlegesen visszavonul, Európában már egyáltalán nincs vezetés. Európának erős német kancellárra van szüksége, világos, szilárd elképzelésekkel. Ez az igazság, akár tetszik nekünk, akár nem. Angela Merkel még nem távozott, de már most hiányzik.

Ki tudja Ön ejteni azt a nevet, hogy Annegret Kramp-Karrenbauer?

Nem. Ez még egy magyar számára is nehéz próbatétel!

Ő ki tudná tölteni az űrt?

A politika csodálatos világ. Újra és újra vannak itt csodák. Vélt hősök megbuktak, mások éveken át tartották magukat úgy, hogy senki egy garast sem tett volna rájuk. A marsallbot a német CDU elnök asszonyának zsebében is ott van.

Ismeri Ön az Opel hirdetését, amelyben Budapest útjait olyan rosszként ábrázolják, hogy azok bizonyítják az Opel autók keménységét?

Nem, ezt nem ismerem. De el fogok gondolkodni azon, hogy van-e benne valami igazság. Másfelől ami egy németnek már göröngyös, az egy magyarnak még tükörsima.

Ön újra és újra szót emel azért, hogy vegyék komolyabban a közép-európai Lengyelországot, Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát. Milyen szerepet lát Ön önmaga számára, személy szerint a visegrádi államok szövetségében?

A szövetséget Lengyelország vezeti erős gazdaságával és 40 millió lakosával. A német–francia tengelyű Európa korszaka lejárt. Franciaország, Németország és a visegrádi államok – így néz ki Európa új geometriája. A visegrádi államok politikailag, érzelmileg és gazdaságilag tartós szövetséget fognak alkotni. Eljön majd a pillanat, amikor Németország felismeri, hogy ehhez a közép-európai csoporthoz is hozzátartozik. Ez fogja megváltoztatni az európai politikát.