Az Aranycsapat egy olyan csapat volt, amelyet a világ azelőtt és azóta sem látott – jelentette ki Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a 7-1-es magyar-angol labdarúgó-mérkőzés 65. évfordulója alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós hangsúlyozta: a nemzeteket a fizikai állóképességek és a szellemi kapacitások jellemzik. Hozzáfűzte: a magyarság súlyát jól jelzi a 17 Nobel-díj, az egyedülálló, kiemelkedő kultúra, a legelvontabb szellemi tevékenységben, a zenében elért maradandó alkotások, de a sport mindezek felett van.

“A sporton belül a futball egyaránt szól a csapatszellemről, az egyéni képességekről, a kitartásról, a küzdelemről, s a nemzetek vetélkedéséről” – emelte ki a miniszter, majd felidézte a magyar labdarúgás történetének főbb alakjait Schlosser Imrén át Orth Györgyig.

Kásler Miklós úgy fogalmazott, az Aranycsapat azért volt kiemelkedő, mert tagjai közül legalább nyolcan saját posztjukon a világ legjobbjai voltak. A miniszter kifejtette: a magyar csapat játékát a neolatin stílusú könnyedség jellemezte, ugyanakkor a játékosok mindig tudták azt, hogy 15 millió magyarért játszanak.

A mérkőzés kapcsán idézte Szepesi György azóta klasszikus mondását, miszerint az angolok egy hétre jöttek és hét egyre mentek.

Lomnici Zoltán elmondta, javasolta, hogy május 23. legyen az Aranycsapat Emléknapja. Az Aranycsapat Testület elnöke emlékeztetett arra, hogy 65 évvel ezelőtt ezen a napon játszották Budapesten az 1953 novemberében 6-3-as győzelemmel végződött Évszázad mérkőzésének visszavágóját.

“Eredetileg a londoni győzelem tiszteletére november 25-ikét szerettük volna az Aranycsapat emléknapjának, de jelezték nekem, hogy az Országgyűlés 2002-ben azt a napot a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjának nyilvánította, s a mintegy 800 ezer áldozat emlékét tiszteletben tartva arra kértek, hogy keressünk másik időpontot az Aranycsapat megünneplésére” – fogalmazott Lomnici Zoltán. Kiemelte, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár két évvel ezelőtt, Puskás Ferenc születésnapján hirdette meg az Aranycsapat Emlékévet, amelynek keretében megemlékeznek az együttes tagjai születésének és halálának kerek évfordulóiról, valamint kupákat, ankétokat és beszélgetéseket tartva ápolják Kárpát-medence szerte az Aranycsapat emlékét.

“Eddig több mint 180 ilyen eseményen vagyunk túl, s ezeket a többségükben futballtornákat költségvetési támogatás nélkül bonyolítottuk le” – tette hozzá.

A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke felidézte, hogy 1954. május 23-án a Népstadionban rendezett mérkőzésről viszonylag kevesebbet tudni, pedig nagy jelentősége volt.

“Az angol válogatottnak megvolt a lehetősége a visszavágásra, de a 92 ezer néző előtt a Népstadionban rendezett mérkőzésen a magyar válogatott 7-1-re győzött” – emlékeztetett Lomnici Zoltán, aki elmondta, azért most emlékeznek a nagy diadalra, mert május 23-án nem akarták megzavarni az EP-kampányt.