Intenzív felkészülés vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra, amely június 18-tól Belgrádban szerepel a világliga nyolcas döntőjében, a torna győztese elsőként indulási jogot nyer a jövő évi olimpiára.

Märcz Tamás szövetségi kapitány a szokásoktól eltérően 27 játékosnak küldött meghívót, ugyanakkor hétfőn, a Hajós Uszodában még “csak” 17-nek vezényelhetett tréninget, ugyanis tízen a Ferencvárossal a Bajnokok Ligája hannoveri nyolcas döntőjében lesznek érdekeltek a héten.

“Mondhatni célirányosan kezdtük el a munkát, hiszen a mai nap folyamán még játszunk a Ferencvárossal egy edzőmérkőzést, elősegítve ezzel a Bajnokok Ligája szereplését. Rendkívül dinamikus és hosszú hét lesz a mostani, ugyanis ezúttal nincs idő egy hosszabb rávezetésre a világliga előtt. Vasárnap már a japánokkal játszunk felkészülési mérkőzést” – fogalmazott a szakember.

Märcz Tamás kijelentette, minden játékosnak van esélye arra, hogy valamelyik világversenyen – azaz a világligában vagy a júliusi kvangdzsui világbajnokságon – a nemzeti csapat tagja legyen.

A szokottnál bővebb keretről a tréner elmondta, tavalyi tapasztalatai alapján döntöttek úgy, hogy egy jóval nagyobb létszámú társasággal dolgoznak, így akár több világeseményre is jobban ki lehet hegyezni a formát, s a válogatott teljesítménye kiegyensúlyozottabb lehet.

A férfi válogatott nyári kerete:

Kapusok:
Bisztritsányi Dávid (UVSE), Kardos Gergely (Szolnok), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)

Mezőnyjátékosok:
Angyal Dániel (Szolnok), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Miskolc), Dőry Farkas (Debrecen), Erdélyi Balázs (OSC), Gór-Nagy Miklós (FTC), Gyárfás Tamás (Eger), Hárai Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Kállay Márk (FTC), Kovács Gergő (OSC), Mezei Tamás (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Várnai Kristóf (BVSC), Zalánki Gergő (Szolnok)