Szabadságkoncert címmel nagyszabású estet rendeznek június 16-án a fővárosi Hősök terén a rendszerváltoztatás 30. évfordulója alkalmából. A program fellépői között lesz Varga Miklós, Vikidál Gyula, a Beatrice, a Republic, a KFT, az Emelet, a Piramis-évek és Keresztes Ildikó, a szimfonikus kíséretet a Liszt Ferenc Kamarazenekar szolgáltatja.

A kormány az 1989-90-es rendszerváltoztatás 30. évfordulóját emlékévvé nyilvánította, amelynek nyitánya a Szabadságkoncert lesz, és amelynek programjai 2020 júniusáig tartanak majd – emlékeztetett Lánczi Tamás, a XXI. Század Intézet igazgatója, a 30 éve szabadon című emlékév vezetője a Műcsarnok előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón. Hozzátette: szeretnék a mai fiatalokat is megszólítani, hogy megértsék, miként jutottunk el a sikeres rendszerváltoztatásig.

Az ingyenes Szabadságkoncert június 16-án 20 órakor kezdődik. Szabó László, a koncert rendezője elmondta: az előadókat 40 fős szimfonikus zenekar és 30 fős kórus kíséri, a színpad 34 méteres lesz, az est elején a Magyar Honvédség Gripen vadászgépei húznak át a Hősök tere felett.