Szolnok Masterclass néven idén is nemzetközi karmesterkurzust tart június 11. és 15. között Martfűn a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a záró koncertet június 16-án Cegléden hallhatják az érdeklődők.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a mesterkurzus egy olyan nemzetközi színvonalú kulturális projekt, ahol a résztvevők akadémiai szintű képzésben részesülnek. Az oktatás színvonalának biztosítéka Alpaslan Ertüngealp karmester, a Szolnok Masterclass művészeti vezetője, valamint zsűritagja a 2017-ben rendezett Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenynek.

Mint írták, a nemzetközi karmesterkurzus bázisát a Szolnoki Szimfonikus Zenekar alkotja. Az ötnapos kurzus és az azt követő koncert kiemelkedő lehetőség a hazai és külföldi fiataloknak, akik karmesteri tanulmányokat folytatnak vagy éppen pályájuk elején tartanak.

A kurzus zárókoncertjét június 16-án a ceglédi Kossuth Művelődési Központban tartják, ahol a világ több pontjáról – Brazíliából, Franciaországból, Tajvanról, Olaszországból – érkező hat hallgató mutatja be tudását a Szolnoki Szimfonikusok közreműködésével. Az est folyamán komponisták remekművei csendülnek fel a kurzus hallgatóinak vezényletével. A hangversenyre a belépés díjtalan.