Gyorsan itt a vakáció, megérkezett a meleg is. Gyermekek és szüleik hűsölnek a strandokon, tavaknál és a nyílt vizek mellett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ajánlásaival kívánja felhívni a figyelmet a fürdőzés szabályaira.

A víz jó barát, de adott esetben a meggondolatlan ember számára végzetes ellenséggé válhat. Szabadvizek mentén a legbiztonságosabb a kijelölt fürdőhelyen történő fürdőzés. Ezeket a helyeket szakemberek választják és jelölik ki. Itt vannak meg a feltételek, amelyek lehetővé teszik – szükség esetén – a gyors mentést. Azonban ezeken a helyeken is ügyelni kell, hogy csak a fürdőhelyet kijelölő bóják között történjen a fürdőzés.

Tilos fürdeni:

hajóútban,
a hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében,
vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében,
kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt zárt vízisí és vízi robogó (jet-ski) pályák, valamint egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomások területén,
egészségre ártalmas vizekben,
a kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben,
vízi jármű kísérete nélkül a Balaton Somogy megyéhez tartozó területén, a parttól 1000 méternél, Veszprém és Zala megyéhez tartozó területén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra, valamint a Tisza-tó területén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra;
éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízterület megvilágított, és legfeljebb a mélyvíz határáig,
ahol azt tiltó tábla jelzi.

Néhány jó tanács:

Ne fürödjön teli gyomorral!
Soha ne ugorjon felhevült testtel a vízbe!
Figyeljen a víz alatti akadályokra!
Soha ne ússzon egyedül, társnak lehetőleg felnőttet válasszon!
Ne ússzon és ne bukjon a víz alá ugrálásra kijelölt területen!
Figyelje a strand területét jelző bójákat!
Ne fürödjön alkoholos állapotban!
Ha nem tud úszni, ne használjon gumimatracot!
Ismeretlen helyen soha ne ugorjon a vízbe!
Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben.

Az úszni nem tudó gyermekeknek mindenféleképp, de a jól úszóknak is célszerű a mentőmellény vagy mentő-gallér használata. Az úszógumi használatánál figyelembe kell venni -mivel egységes méretben készülnek-, hogy ha nem megfelelő szorosságú, akkor a használója könnyen kicsúszhat belőle, ha pedig túl szoros, felbillenés esetén fizikailag nehéz a megfelelő testhelyzet újbóli felvétele, ezért ez könnyen végzetessé válhat. A karúszó nem nyújt megfelelő biztonságot!