Állatkínzás miatt indított nyomozást az Állatkertben agyonütött teknős ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság – közölte a rendőrség csütörtök este a honlapján.

Azt írták: a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 20-25 év körüli nő szerda délután a XIV. kerületben, a Fővárosi Állat- és Növénykert kifutójában rádobott egy nagyméretű kockakövet egy görög teknősre. Az állatot súlyos sérülései miatt el kellett altatni.

A görög teknős (Testudo hermanni) Dél-Európában őshonos mediterrán szárazföldi teknősfaj, szerepel a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény listáján. Az ilyen állatfajok egyedeinek elpusztításával vagy károsításával természetkárosítás bűntette valósulhat meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Szerda délután egy ismeretlen elkövető kockakővel ütötte agyon a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét, amelyet már nem lehetett megmenteni.

Az állatot a gondozók a zárás előtti állományszemle idején találták meg, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok már nem tudtak segíteni rajta, így a teknős elaltatása mellett döntöttek – áll az intézmény csütörtöki közleményében.

Az állatnak óriási fájdalmai lehettek, hiszen a testét borító páncél a hasi és a háti oldalon is ujjnyi-kétujjnyi szélességben teljesen kettéhasadt és szétnyílt, a belső szervei is súlyosan sérültek.

Az eset pontos körülményeinek tisztázása érdekében az illetékes munkatársak csütörtök délelőtt megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyen az elkövető és a vele együtt lévő személy is jól látható. A felvételek alapján feltételezhetően az történhetett, hogy az elkövető a kerítésen áthajolva kivette az állatot a kifutóból, aki azonban alighanem a kezébe piszkíthatott, ami nem ritka a teknősöknél ilyen esetben. Ezután az elkövető keresett egy követ, és agyonütötte vele az állatot – áll a közleményben.

Az eset szerdán délután történt a Madagaszkár-ház melletti kifutónál, ahol görög, mór és sarkantyús teknősök láthatók egy füves kifutóban.

A Fővárosi Állat- és Növénykert az ügyben ismeretlen elkövető ellent tett feljelentést a XIV. kerületi Rendőrkapitányságnál természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt és a térfigyelő kamerák felvételeit is átadták a nyomozóknak.

A görög teknős (Testudo hermanni) Dél-Európában őshonos mediterrán szárazföldi teknősfaj. A Magyarországon hatályos jogszabályok szerint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős fajnak minősül, és szerepel a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény listáján is. Az ilyen állatfajok egyedeinek elpusztítása, vagy károsítása esetén a Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint természetkárosítás bűntette valósulhat meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.