A 4. számú Budapest – Debrecen – Záhony elsőrendű főút Szolnok elkerülő szakaszának burkolat-és hídfelújítási munkálatai (II. ütem) június 24-30. között az alábbiak szerint folytatódnak:

A Sportreptéri út feletti műtárgy esetében sávelhúzással járó útszűkületre, az Alcsi Holt-Tisza-hídon továbbra is félpályás lezárásra kell számítania a közlekedőknek. A Holt-Tisza-híd környezetében a nappali időszakban jelzőőrök, az éjszakai időszakban forgalomirányító fényjelző készülékek fogják irányítani a forgalmat. A megváltozott forgalmi rendre veszélyt jelző és tilalmi táblák mellett elkorlátozó jelzőtáblák hívják fel a közlekedők figyelmét.

A kivitelezési munkálatok miatt várhatóan július 13-14. között a 4. számú főút felújítással érintett szakasza teljes szélességben lezárásra kerül. A projekt részeként a 4-442. számú főutak különszintű csomópontjának fel-és lehajtó csomóponti ágai – teljes útzár mellett – is felújításra kerülnek (új aszfalt kopóréteg építés), mely munkálatokra előreláthatólag 2019. augusztus 3-4. között kerül sor. A csomóponti ágak forgalma az egyéb városi bevezető szakaszokra kerül átterelésre. A főbb döntési pontokban terelőtáblák fogják jelezni a megváltozott forgalmi rendet.

Tekintettel a főút kiemelt baleseti kockázatára, valamint nemzetközi viszonylatban is meghatározó forgalmi terhelésére, a munkavégzés ideje alatt Szolnok Megyei Jogú Város térségében jelentős torlódásokra kell számítani. A 4. számú főúton – hálózati szerepköréből adódóan – a forgalom kismértékű zavarása is komoly fennakadásokat okozhat, ezért a tranzit forgalom részére alternatív útvonalak (M3-M35-42, ill. M5-44-47-42, M5-M43) választását javasoljuk.