A parlament kedden döntött az országgyűlési és az európai parlamenti (EP-) képviselőjelölteket megillető mentelmi jog szabályozásának módosításáról, így a jövőben nem jár mentelmi jog azoknak, akikkel szemben jelöltté válásuk előtt kényszerintézkedést rendeltek el, illetve vádat emeltek.

Fideszes és KDNP-s képviselők javaslatát 153 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.

Az országgyűlési törvény ezentúl kimondja: ha a képviselőjelölt személyi szabadságot érintő, bíróság által – a jelöltté válás előtt – elrendelt kényszerintézkedés hatálya alatt áll, vagy vele szemben a képviselőjelöltté válást megelőzően vádat emeltek, akkor ezekben a büntetőeljárásokban nem illeti meg őt a mentelmi jog.

A kormánypártok lex Czeglédyként emlegették a javaslatot, amelyet azután nyújtottak be, hogy a DK képviselőjelöltként szerepeltette a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csabát az EP-választási listáján, a Nemzeti Választási Bizottság pedig – mivel az ellenzéki pártok delegáltjai nem szavazták meg – a bíróság kezdeményezését visszautasítva nem függesztette fel Czeglédy mentelmi jogát.