A Szolnoki Olajbányász játékosa lesz a 2019/2020-as szezonban  az NBA G-League-ben bajnoki címet szerző Dakarai Tucker valamint a korábbi válogatott Tóth Norbert – tudta meg a klubtól az iSzolnok.

Dakarai Tucker az Utah egyetemen végzett, ahol a NCAA egyik kiemelkedő konferenciájában, a PAC-12-ben szerepelt csapatával. A 25 éves, 196 cm-es bedobó a tavalyi esztendőt a Rio Grande Valley Vipers együttesénél töltötte, ahol csapatában megszerezték az NBA G-League bajnoki címét. Az Olaj új légiósa a 13,4 pontos és 3,5-ös lepattanós átlaga mellett kiemelkedő százalékkal értékesítette a triplákat, hiszen 38,5%-ös mutatójával, a liga hetedik legtöbb hármasát dobta. 

Kvalitására felfigyelt a Phoenix Suns is, hiszen helyet kapott az NBA csapat nyári ligás keretében is, ahol 2 meccsen szerepelt. A klub egyéves szerződés kötött az amerikai játékossal. 

További hír, hogy a klub egyéves kontraktust jelentett be a korábbi magyar válogatott centerrel, Tóth Norberttel. A rutinos játékos megfordult pályafutása során Pécsett, Székesfehérváron, Körmenden és Szombathelyen is.  Az előző idényben a Falco KC gárdáját erősítette, mellyel bajnoki címet szerzett a júniusban végetért bajnokságban.